Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Tőkéczky László: Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem létrejötte és működési céljai

tevékenységének az intelligencia széles rétegeihez kell fordulnia." (11) Jellemző persze, hogy a miniszter korlátozni gondolja a magyar „intelligencia" hagyományos levéltári érdeklődését, a nemesi őskeresést, amelyet a „demokratikus korban" nem tart mellékvágánynál többre. (12) Gondos „gazdaként" azonban nem zárkózna el a levéltár pénzügyi helyzetét megerősítő, jól megdrágított másolatok megvásárlásának lehetőségétől. Nem véletlen, hogy a koncepciózus miniszternek igen apró anyagi „ötletei" is támadtak. A nagy terv megvalósult, a tönk szélén álló intézmények stabilizálódtak, megindult a tervszerű „kádermunka" is. Egy időre még a rendkívül erős intézményi partikularizmus is elhalkult. A pénzügyi szanálás eredményei szép távlatokat látszottak ígérni. Sorra el kellett utasítani a Tanácsnak a „gyakorlati irányú" intézmények (pl. madártani, meteorológiai, földtani stb.) csatlakozási kérelmét. A „reneszánsz mecénás", Klebelsberg el tudta indítani a jól megkonstruált szerkezetet, de a természetes növekedéssel együtt járó anyagi táplálásukat már ő sem tudta megoldani. A működés „túlpörgött": „A Gyűjteményegyetem kötelékébe tartozó intézetek legfőbb célját, a tudományos munkát szolgáló javadalom távolról sem fedezi a tényleg jelentkező szükségleteket, s az itt rendelkezésünkre álló hitel — amint ezt költségvetésünk beterjesztése alkalmával, több éven át számadatokkal is részletesen indokoltuk — csak egészen kis hányadát teszi annak az összegnek, melyet intézkedéseink ugyanilyen címen a háborút megelőző időben élveztek." (13) így fordult elő, hogy pl. a Magyar Általános Hitelbank már a miniszternél tiltakozik a Gyűjteményegyetem ellen (1932. szept. 19-én ill. 20-án), mert 60 000-es folyószámlahitelén 93 500 pengős tartozás van és mert a kamatokat sem rendezték. Többek között ez is motiválta a tekintélyessé növekedett testület degradálását. A gazdasági válság mindent megrázó időszaka után kialakuló kormánypolitika már nem a békés revíziónak a valóságos ill. a megvalósított „kultúrfölény" érvével is alátámasztott politikáját követte. Még kevésbé a liberális hagyományokon alapuló önkormányzati gondolatot. A „kemény jobboldal" militáns, uniformizáló, egységes világnézetet követelő, a minőség helyett a mítoszszal legitimáló módszerei mellett szükségtelen és költséges teher volt a „tudósok önkormányzata. Ismét jött a bürokrácia, bár éppen ekkor létesítették a Központi Gazdasági Hivatalt. A nevet is megváltoztatták: Magyar Nemzeti Múzeumra. Megszüntették a teljes tanácsüléseket is. Hiába védte Magyary Zoltán, Klebelsberg örökségének exponense a Gyűjteményegyetemet részben még a kormányzati elvekbe is beilleszthető módon, a lényeg nem volt menthető: „A nemzetközi fejlődés mindenütt a nemzet összes erőit összefoglaló kollektív együttműködés felé halad... (nem szabad széttagolni) ... a tervezet úgyszólván teljesen megszünteti az autonómiát... megszünteti az önkormányzat garanciáját, a bírói jogvédelmet is. A jogi fejlődés külföldön is mindenütt a bírói jogvédelem kiterjesztése felé halad." (14) E rövid áttekintés után, miben láthatjuk az Országos Magyar Gyűjteményegyetem jelentőségét és hatását? Nem abban, hogy lényegesen megnövelte volna a tudományos állások számát, sem nem abban, hogy rövid fennállása alatt halhatatlan alkotások sorát produkálta volna. Igazi jelentősége abban állt, hogy egyrészt együttesen „megmentette" az intézményhálózatot, amely szétaprózva talán nem is sikerült volna. (Egy olyan korszakban, amikor parlamenti szinten követelik — a gazdasági nehézségekre hivatkozva — az Operaház bezárását vagy a művészeti iskolák állami támogatásának megszüntetését, meglehetősen reális veszély volt apró intézmények akár csak ideiglenesnek mondott bezárá-