Technikatörténeti szemle 14. (1983-84)

TANULMÁNYOK - Dóka Klára: A műszeripar történetéből. A pesti szerkovácsok

folyók térképezése, szintezése miatt megnövekedett. A Vízi- és Építészeti Főigazgatóságnak a Duna és a Tisza szintezéséhez a Voigtlánder-cég szállított, azonban a kisebb folyók felméréséhez a megyei törvényhatóságok is rendeltek (19). A szükséges műszerek egyes darabjait azonban Pesten is tudták készíteni, és foglalkoztak a helyi iparosok javítással is. Lipótvárosban Ha uránt Mihály már az 1810-es évek végén műhelyt és boltot nyitott, ahol mérő- és mechanikai műszereket késztíett. Haurant pesti születésű volt, azonban Bécsben tanulta mesterségét (20). A másik mechanikus, Nusz Antal 20 évvel később jelent meg Pesten. Hauranthoz hasonlóan ő sem lett pesti polgár. Kismartonból származott, „gépely" mesteri műhelyét Terézvárosban rendezte be (21). A 19. század elején a szintezőműszerek és a folyók felmérésénél használt egyéb eszközök egyszerű szerkezetek voltak. Szintezőléceket, függős háromszögeket (Setzwage), talpas libellához hasonló szintmérőket (Horizontalwage), mérőkörzőket, dioptriás iránytűket stb. használtak. A teodolit őse az egyszerűbb astrolabium volt, a vízsebesség mérése a Woltmann-féle szárnnyal történt, amit azonban csak osztrák területen készítettek (22). Az első jelentős folyótérképezés Magyarországon a Körösök felmérése volt, amelyhez a munkát irányító Huszár Mátyás igénybe vette a pesti műszerészek segítségét. 1819-ben Haurant Mihállyal vízmércét (Scala) készített, amelyet a Körösöknél használtak. Nusz Antal műhelyében 1843-ban a Tisza felmérésénél meghibásodott műszereket javították. Lányi Sámuel, a munkát irányító mérnök a műszereket Budára küldte a Vízi- és Építészeti Főigazgatóságnak, majd Vásárhelyi javaslatára Nusz Antal műhelyében javították meg azokat. A mester a munkáért jelentős összeget, 44 Ft 30 krajcárt kapott (23). A speciális műszereket készítő iparosokon kívül a hagyományos szerkovácsak is egyre nagyobb számban jelentek meg az 1810-es évektől a városban. Műhelyeikkel, boltjaikkal már nem a Belvárosban, hanem a népesebb és kevésbé előkelő Terézvárosban telepedtek le. Schaffrat József Budáról költözött Pestre. Budai házát fenntartotta, azonban a jobb értékesítési lehetőségek miatt Terézvárosban házat vett, boltot nyitott, és 1818-ban a polgárjogot is megszerezte (24). A polgárjog megadásakor foglalkozása szerszámkészítő (instrumentorum opificium confector) volt. 1821-ben halt meg, és ettől kezdve fia folytatta mesterségét. Jelentős vagyont gyűjtött össze: felesége öröksége nélkül 15 253 Ft 48 1/2 krajcár hagyatéka volt, amelyet mindössze 1478 Ft 5 4/10 krajcár adósság terhelt. Vagyonának jelentős részét az ingatlan képezte. Műhelyében 632 Ft 43 1/2 krajcár értékű szerszám, és felesége bemondása szerint kb. 550 Ft értékű egyéb készáru volt (25). A szerszámok nemcsak munkaeszközök voltak, hanem azokat a mester eladásra is szánta, és régi, feltehetően javításra átvett szerszámok is szép számmal akadtak műhelyében. Schaffrat szerszámait főként a kovácsok és lakatosok használták. Elsődlegesek voltak a tűziszerszámok, mivel a vasat minden iparos meleg állapotban dolgozta fel. A tűz élesztését a fujtató biztosította. A vasat üllőkön munkálták meg, amelyek egyik szarvát szegletes, másikat kerek vasból készítették. A satuk között munkapadra állítható satukat, és kézisatukat találtak az összeírok. A tűzi- és tolómérők, irdallók, körzők a vas méreteinek megállapítására szolgáltak. Fontosak voltak a műhely készletében az ütő szerszámok. A kovácsok kétféle kalapácsot használtak: kétkéz (pöröly) és félkéz kalapácsot, voltak azonban Schaffrat József műhelyében simító, verő, lyukütő kalapácsok is. A vas tűzbe helyezéséhez fanyelű tűzifogók szolgáltak, az áttüzesitett vasat pedig vésőkkel (meleg- vagy hidegvágók) munkálták meg. A fúrók közül sűrű