Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - ifj. Bartha Lajos: A magyarországi csillagászok szerepe az asztrofizika megalapozásában (1871–1921)

ifj. BARTHA LAJOS* A MAGYARORSZÁGI CSILLAGÁSZOK SZEREPE AZ ASZTROFIZIKA MEGALAPOZÁSÁBAN (1871—1921) (Vázlat a magyarországi asztrofizika történetéhez) A 19. sz. utolsó harmadában indult rohamos fejlődésnek az asztronómia egy új, sokat ígérő ága: a fizikai csillagászat, vagyis az asztrofizika. Az asztrofizika az égitestek fizikai jellemzőinek, pl. a spektrumnak, a fényességnek ill. a fényvisszaverő képességnek, és az ilyen mérésekből levonható következtetések — pl. az összetétel, hőmérséklet stb. — révén olyan kutatási lehetőségek előtt nyitotta meg az utat, amely a „klasszikus" csillagászat módszereivel nem volt járható. Az új eredmények egyúttal visszahatottak a fizika fejlődésére (pl. a sugárzási törvények tanulmányozása révén). Ha áttekintjük a múlt század asztrofizikával foglalkozó szakirodalmát, tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy a fizikai csillagászat megalapozásában, eszközeinek és módszereinek kidolgozásában a magyarországi csillagászok igen jelentős szerepet játszottak. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az 1870-es évek végétől az 1890-es évek elejéig — mintegy másfél évtizeden át — a magyar asztrofizikusok nemcsak értékes eredményekkel gyarapították a fiatal tudományágat, hanem egyes területeken jelentős kezdeményezések fűződnek nevükhöz. A következőkben ezekről az úttörő, megalapozó hazai vizsgálatokról próbálok vázlatos képet adni. Ezért e helyen nem ismertethetem a magyar asztrofizikusok teljes munkásságát (erről terjedelmi okokból is le kellett mondani), ugyanezért nem eshet szó a külföldön tevékenykedő magyar származású csillagászokról sem. A részletek iránt érdeklődők számára külön soroltam fel a hazai asztrofizikusok legfontosabb magyar ill. idegen nyelven megjelent cikkeit; a közlések évszáma egyúttal egyes eredmények elsőbbségét is igazolja. 1. Az asztrofizika kezdetei A fizikai csillagászat fejlődését az 1860-as évek elején a spektroszkópia módszereinek és eszközeinek kidolgozása indította el. A következő évtizedekben egyre fontosabb szerepet kapott a már korábban kidolgozott, de sokáig elhanyagolt csillagászati fénymérés: az asztrofotometria. Elsősorban az asztrofizikusok kezdték értékesíteni a fényképezés (asztrofotográfia) nyújtotta lehetőségeket, főként a száraz lemezek megjelenésétől (1871) (1). E módszerek alkalmazása nemcsak a csillagászati észlelések segédberendezéseinek számát gyarapította, hanem egyre nagyobb méretű és tökéletesebb optikai tulajdonságú távcsöveket is kívánt. * Budapest, Frankéi Leó út 36. 1023