Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - ifj. Bartha Lajos: A magyarországi csillagászok szerepe az asztrofizika megalapozásában (1871–1921)

Az 1880-as évektől kezdve a távcső konstruktőrök mind nagyobb objektív átmérőjű teleszkópok építésére törekedtek; a századforduló után pedig vitathatatlenná vált a tükrös távcsövek (reflektorok) fölénye a lencsés műszerek (refraktorok) fölött. Az új műszertípusok és az egyre nagyobb méretű távcsövek megjelenése a 19. sz. második felében a csillagászati obszervatóriumok számának gyors növekedésére vezetett. Amíg 1850-ben a nagyobb csillagvizsgálók számát 60-ra tehetjük, addig 1880-ban már kétszer ennyi, 1900-ban pedig 200-nál több, jelentős obszervatórium működött a világon (2). Az első, speciálisan asztrofizikai célú obszervatóriumok között szép számmal találunk magánalapításokat. Ennek oka nem kis részben az idősebb csillagász nemzedék, illetve a különböző hivatalos intézmények, akadémiák, egyetemek vezetőinek idegenkedésében keresendő (3). Az asztrofizikai kutatások kezdeményezői közt főként itáliai és angliai csillagászokkal találkozhatunk (Donáti, Secchi, Huggins, Lockyer). Az 1880-as években azonban a német nyelvterület asztrofizikusai határozott irányadó szerepet vívtak ki maguknak a kutatásokban. Bár a német csillagászok tevékenységének jelentősége — legalább is Európában — a 20. század első felében sem csökkent, már a múlt század végén gyors ütemben felzárkózott a kutatások élvonalába az Amerikai Egyesült Államok tudósgárdája, amely az I. világháború után egyre határozottabban magához ragadta az irányító szerepet (la). Az asztrofizikai kutatások fejlődésében is kimutatható az újkori tudományok kibontakozásának három szakasza. Az első, „úttörő nemzedék" a módszereket és eszközöket dolgozza ki; követőik az adatokat rendszerezik és az empirikus összefüggéseket vizsgálják; a harmadik generáció pedig az elméleti következtetéseket vonja le, egyúttal kiterjeszti és általánosítja az eredményeket. Az asztrofizikában az első lépést a színképelemzés csillagászati alkalmazása és az észlelő műszerek kidolgozása jelentette. A második szakaszt, az 1880-as évektől, a nagy színkép- és fényesség-katalógusok összeállításától, ill. a megfigyelt jelenségek értelmezésétől számíthatjuk; a harmadik fázist a csillagok felépítésére és belső szerkezetére vonatkozó kutatások kezdete jelzi, az 1920-as évektől. A magyar csillagászok tevékenysége főként az első szakaszban volt igen nagy jelentőségű. Ez azért is igen figyelemre méltó, mert a magyarországi csillagászat a múlt század végéig gyakorlatilag semmiféle hivatalos támogatásban sem részesült. 2. A magyarországi asztrofizikai kutatások kibontakozása Az asztrofizika tudományágának kialakulása idején, a múlt század 60-as, 70-es éveiben Magyarországon nem működött állami csillagvizsgáló. A maga idejében igen korszerűnek számító gellérthegyi egyetemi obszervatóriumot 1849-ben osztrák ágyúk rombolták le, az egri, gyulafehérvári és kolozsvári „csillagásztornyok" felszerelése pedig már a 19. sz. első felében is elavult volt. Ennek ellenére, néhány lelkes magánember jóvoltából a múlt század utolsó negyedében a magyarországi csillagászok világviszonylatban is jelentős eredményeket értek el az asztrofizika terén (4, 5, 6). Ügy véljük, hogy ez a fellendülés, ha közvetve is, de összefüggött az 1867-es kiegyezést követő polgárosodás folyamatával, az ország gyors ütemű gazdasági és ipari fellendülésével. A hatalomra kerülő polgárság jellemző vonása: a tudományok megbecsülése, az új eredmények iránti, széleskörű érdeklődés ösztönzően hatott a kutatókra és a tudománypártoló mecénásokra.