Technikatörténeti szemle 13. (1982)

KÖNYVISMERTETÉS - ifj. Bartha Lajos: Eötvös Loránd tudományos és művelődéspolitikai írásaiból

Eötvösnek a folyadékok felületi feszültségét tárgyaló, német nyelvű cikkének szövegrészletét. Másrészt értékes gyarapodásnak tekinthetjük — az egyébként bőséges Eötvös biográfiában is — Bodó Barna alapos bevezető tanulmányát, valamint a részletes „névmagyarázat"-ot (276—281. old.), továbbá a kronologikus életrajzi adatfelsorolást (282—284.) és az „Eötvös-lexikon"-t (285—286.); amely az Eötvösről elnevezett eszközöket és fogalmakat állítja sorba. A kötet két csoportra osztja Eötvös műveit: Tudományos írásaira (A távolbahatás kérdéséről; A folyadékok felületi feszültsége...; A Föld vonzása különböző anyagokra; Jedlik Ányos emlékezete; A Föld alakjának kérdése; Változhatatlan mértékegységek; A torziós ingával végzett munkálatokról), valamint a „Művelődéspolitikai írások"-ra (Néhány szó az egyetemi tanítás kérdéséről; Az egyetem feladatáról; Üdvözlő szavak a tanfelügyelőkhöz; Főrendiházi felszólalás a vallás szabad gyakorlásáról; Elnöki beszéd az MTA közgyűlésén 1895ben és 1898-ban; A tudományos akadémiák létjoga; Emlékszavak Körösi Csorna Sándorról; Beszéd a Bolyai-emlékünnepen; Beszéd az Eötvös József Kollégium új székházának avatóünnepén). Mint minden válogatásnál, itt is lehetne vitatkozni afelett, hogy miért került be egy-egy írás, és miért maradtak ki mások. Itt csupán két, más műveknél is felemlíthető kifogást teszünk szóvá. Egyrészt kevesellj ük a tudományos kutató Eötvös tudományos írásait. Nyilvánvaló, hogy az összeállítót megkötötte a szélesebb olvasótábor igénye: a szigorúan tudományos értekezések az olvasók nagy többségénél aligha talált volna kedvező fogadtatásra. Ám akad Eötvösnek jónéhány ismeretterjesztő tanulmánya, és ezekből egy-két cikk közlése nemcsak a jeles fizikus széleskörű érdeklődését, egyéni tárgyalásmódját mutathatta volna, hanem a fiatal, pályakezdő tudósra is jellemző lehetne. Ilyen pl. Eötvös szép cikke „Doppler elve és alkalmazása a hang- és fénytanban" (Természettudományi Közlöny, 3. évf. 1871), ill. „A Nap physikai alkatáról" (Uo. 4. évf. 1872.) c. cikkek. Ezzel szemben elmaradhatott volna a meleg hangú, szép, de mégis hiányos Jedlik-emlékbeszéd. Másrészt bizonyára sokan érdeklődtek volna Eötvös levelezése iránt. Ennek kihagyása komoly hiányosságot jelent. Az Akadémia, ill. a hazai Eötvös-kutatók bizonyára szívesen küldtek volna fotókópiákat a romániai magyar összeállítónak. Gondolatébresztő, de ugyanakkor vitára késztető Bodó Barna alapos bevezetése. Ebben a magyarországi tudományos élet XIX. sz.-beli helyzetéből kiindulva; megkísérli felvázolni Eötvös munkásságának, pályafutásának „törvényszerűségeit". A szerző igen alapos, számos korábbi értékelést figyelembe vevő tanulmánya mindenképpen nyeresége a hazai Eötvös-irodalomnak. Általánosságban azt kell azonban látnunk, hogy Bodó Barnát erősen befolyásolták a korábbi, nem mindig egyértelmű Eötvös értékelések. Pedig éppen ott a legtalálóbb és leginkább figyelmet érdemlő, ahol saját elgondolásait, következtetését közli. Mindenekelőtt rendkívül vitatható a magyarországi tudományosság „elmaradottságáról" szóló része. Itt azonban egy, a hazai tudománytörténeti szakirodalomban általános rémlátás áldozata a szerző. A magyar tudomány XIX. sz.-i helyzetét ő is — mint előtte sokan mások — nem általános európai perspektívából szemléli, hanem az akkori Európa iparilag és társadalmilag legfejlettebb államaihoz: Angliához, Franciaországhoz és Németalföldhöz méri. Az a sötét kép, amelyet hazánkról fest, jelentősen enyhülne, ha pl. vizsgálati körébe vonná Itália, Spanyolország, vagy a néhány évtizeddel korábban még a vezető „tudományos hatalmak" közé tartozó Svédország és Norvégia helyzetét.