Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Alliquander Ödön: A mélyfúrási technika kialakulása és fejlődése Magyarországon 1848–1918 között a kőolaj- és földgázkutatás szemszögéből

ségű kőolajkutató fúrást mélyít, sőt Gyulay szerint (3) biztató eredményei alapján egy tanulmányt is készít erről a munkásságáról: „Előrajz egy társulat alakítására petróleumnak Gács országban mélyfúrás útján való nyerésére". Zsigmondy német, tehát szalajtókészülékkel ellátott merevrudazatos szabadeséses fúróberendezést használt. Az 1880-ban megindult mélyfúrással való kőolajkutatásba bekapcsolódott külföldi vállalkozók nagyrészt a Galíciában elterjedt kanadai fúróberendezéssel, annak tökéletesített változatával dolgoztak ugyan, de alkalmaztak — az akkoriban elsősorban Amerikában igen elterjedt — gépi hajtású pennszilvániai kötélfúróberendezéseket is. Ilyet használt az Amerikából hazatért Puskás Tivadar — Edison munkatársa —, a telefonhírmondó világhírű feltalálója is, aki Zsibó környékén a 9 akna mellett 4 fúrást mélyített le (a legmélyebb 308 m), azonban ezekből nyerhető jelentéktelen olajtermelés miatt a további kutatást Puskás abbahagyta (4). Az 1881—1893 között lemélyített kutatófúrások száma tekintélyes volt (137) amelyek közül 21 már 100 m-nél mélyebb volt. A mélyebb fúrások egy része (9 a 21-ből) a fúrási nehézségek miatt volt sikertelen, de a kőolajkutatás szempontjából is elmaradt a várt siker mert olaj szivárgáson, rohamosan csökkenő kezdeti termelésen kívül nem hozott eredményt. A sikertelenség nyomán a kutatás a 90-es évek elején teljesen leállt. A kormány a Földtani Intézet kezébe tette le a kőolaj kutatás ügyét. Böckh János bányamérnöknek, a Földtani Intézet akkori igazgatójának szakvéleménye (5) alapján a kőolaj kutatást továbbra is a Kárpátok belső övére koncentrálták és a kutatóknak a Földtani Intézet véleménye alapján állami segélyt nyújtottak. Ennek alapján a belföldi és a külföldi kutatók, vállalkozók versengtek a területekért amit nemcsak a zártkutatmányok rohamosan növekvő száma bizonyít (az 1890-ben nyilvántartott 900 zártkutatmány 1903-ban már megközelítette a 3000-et és 1910-re 30 000 fölé emelkedett a zártkutatmányok száma amint ez Wahlner Aladárnak 1898 és 1916 között évenként a Bányászati és Kohászati Lapokban „Magyarország bánya- és kohóipara" címmel megjelent mintaszerű évi beszámolóiból kivehető), hanem Posewitz (1) kimutatása is, miszerint 1894 és 1905 között 81 fúrás mélyült le 100 m-nél nagyobb mélységre és ezek közt már 16 volt mélyebb 500 m-nél, sőt egynek a mélysége 1070 m-t ért el. A kutatás ekkor már mindenütt ütő- vagy forgórendszerű gépi hajtású száraz, vagy öblítéses fúrási rendszerrel folyt. Mielőtt az ezekhez a fúrásokhoz alkalmazott fúrástechnikának részleteiről, problémáiról, jellegzetességeiről, valamint annak tisztázásáról szólnánk, hogy hol is állt a századforduló előtti évtized és az azt követő két évtized hazai fúrástechnikája, s hogyan illeszkedett az be az európai képbe, még néhány szót a kutatás további helyzetének alakulásáról. A kutatás az állam anyagi támogatása ellenére sem vezetett az 1894 és 1905 közötti bő évtizedben lemélyített 81 fúrással említésre méltó eredményre, vagyis a 81 ebben az időszakban lemélyített fúrás nem hozott számottevő sikert. A kutatás eredménytelenségének okát egyrészt a bonyolult viszonyokkal, a rendszeresség, szakételem hiányával (6, 7) igyekeztek magyarázni. A kutatás eredménytelenségének fő okát azonban számos szerző, így ezek közt a nagytekintélyű Réz Géza professzor (8) is az erők szétforgácsolásában látta s ezért a megoldásként az erők összpontosítását, a kutatás állami kezelésbevételét javasolta. Ugyanebben látta a siker nyitját Posewitz is a már idézett nagyszerű összefoglaló művében (1); úgyszintén a kutatás állami kézhezvételét szorgalmazta Horváth Emil (9) is. Az elhatározást, a szénhidrogének kutatásának, és az eredményes kutatás alapján a szénhidrogének termelésének, állami monopóliummá tételét segítette