Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Alliquander Ödön: A mélyfúrási technika kialakulása és fejlődése Magyarországon 1848–1918 között a kőolaj- és földgázkutatás szemszögéből

a kincstári kezelésben lemélyített eredetileg kálisó kutatására, az erdélyi Nagysármás határában 1908 elején telepített kutatófúrás, amely lényegében a mezőségi földgázmezők felfedező fúrása volt (10), továbbá a második kissármási 1909 évben bekövetkezett fúrás gázkitörése, illetve annak elfojtása, valamint a gázkitöréses kút sikeres termelésbe állítása (11). 1909-ben a Pénzügyminisztérium a bányászati közigazgatás vezetőjét Wahlner Aladárt bízta meg a kőolaj- és földgáztörvény irányelveinek kidolgozásával. Az elhatározás, valamint az irányelvek alapján kidolgozott kőolaj- és földgáztörvény-tervezet, majd törvény rendkívül jelentős, mert ez volt az első kőolajés földgáztörény a világon, amely kimondta az állam monopóliumát a szénhidrogénekre. Az állam részére fenntartott kutatási és termelési jog azonban a törvény szerint az országgyűlés tudomásulvételével és jóváhagyásával meghatározott időre és területre átruházható volt. Az előterjesztett törvényjavaslatot az országgyűlés 1911 januárjában elfogadta és mint 1911. évi VI. törvénycikket hirdették ki. Az új törvény új helyzetet termetett a kőolaj- és földgázkutatás terén. A zártkutatmányok nagy része megszűnt és csak kevesen éltek a moratórium jogával, viszont az állami kezelésbe vett kutatás eredményekhez vezetett. Ezekről beszámol a következő fejezet, amely ugyan elsősorban a múlt század utolsó két és a jelen század első két évtizedének fúrástechnikáját értékeli, de párhuzamosan kitér a magyarországi kutatás eredményeire, eseményeire is. A hazai szénhidrogénkutatás és a fűrástechnika 1880 és 1918 között Magyarországon a múlt században a mélyfúrási teljesítmények csúcsát Zsigmondy V. tizedfélévi munkával, 1868 és 1878 között lemélyített — s 100 év után ma is termelő —, közel 1000 m mély budapesti városligeti hévízkút ja jelentette. Ez a fúrás — amelyre európaszerte felfigyeltek — 970,5 m-es mélységével a legmélyebb hévízkút volt a világon és a mélység szempontjából is talán csak sókutatást célzó 1271 m-es sperenbergi fúrás szárnyalta túl (12). Zsigmondinak és követőinek fúróberendezése gőzgéphajtású merevrudazatos, szalajtókészülékkel ellátott szabadeséses német fúrásmód volt. Száraz, szabadeséses ún. kanadai ütőfúrással kutatták és tárták fel ezidőben a galíciai olajmezőket is. Így kezdte működését a pennszilvániából Galíciába hívott fúrási vállalkozó, a hamarosan világhírre szert tett Albert Fauck is. Próbálkozott ugyan a Galíciában általános kanadai fúrás mellett pennszilvániai kötélfúrással is. Miután azonban ezzel sem ért el a kanadai fúrás teljesítményeihez képest lényegesen jobb eredményt, a kanadai fúrást igyekezett új eszközökkel tökéletesíteni, majd a merevrudazatos ütőfúrást helyezte fokozatosan új alapokra (13, 14, 15). Fauck a kanadai szabadeséses száraz ütőfúrást nagy ütésszámú lüktetőfúrássá, majd fordított öblítésű lüktető fúrássá tökéletesítette. Ez az utóbbi tökéletesítés, a fordított öblítés Fauck szerint ugyanis az egyedül alkalmas módszer a „tökéletesen tiszta" fúrólyuktalp megvalósítására, ezzel az újraaprítás-mentes talpi kőzetbontásra. Fauck nagy ütésszámú fúrásának szerszáma váltóolló nélküli, tehát a véső és a vele szilárdan összekötött csőrudazat önmagában is egyetlen rugalmas rendszer, amelyet rugalmasan felfüggesztve és rugalmasan ágyazott himbával hozza alternáló mozgásba. Ez a rendszer a fúrószerszámnak, vagyis a vésőnek a tehetetlenségi rugalmas segítségével a felszíni löketnél nagyobb löketet, megnövelt vésőenergiát kölcsönöz; a tiszta lyuktalp pedig a vésővel közölt fokozott kőzetbontó energia jobb kihasználásához, az öblítés pedig a