Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - ifj. Bartha Lajos: A magyarországi csillagászok szerepe az asztrofizika megalapozásában (1871–1921)

Igen jelentős Konkoly Thege munkássága a meteorok és az üstökösök színkép-vizsgalata terén. A meteor-spektroszkópiában, az angol Alexander Herschel és az amerikai Hubert A. Newton mellett Konkoly 1872-ben megkezdett észlelés sorozata — amint azt R. Wolf is kiemeli — úttörő jelentőségű (15a) (Konkoly, BAO I.; Konkoly, 1883b, 1879b, 1883c). Ilyen jellegű észlelései során elsőként állapította meg, hogy a magaslégkörben a nátrium is fellelhető (Konkoly, 1886). A maga korában még jelentősebb volt az üstökösök spektrumáról összeállított katalógusa. 1874-től 1911-ig 41 üstökös színkép-mérését dolgozta fel, ezek közül 27-et maga észlelt; utóbb még további 5 üstökös spektrumával bővítette összeállítását (6a, 20). E téren nem kevésbé jelentős Gothard Jenő, rövidebb időre terjedő (1881—1892), de rendkívül alapos, tíz üstököst felölelő észlelési sorozata (Gothard, 1884a, 1887). Gothard elsők közt végzett eredményes kísérleteket az üstökös színképek fényképezésére, 1887-ben. Az 1892. évi üstökösről készített, négyórás expozíciójú felvétele akkoriban páratlanul állt, és korábban nem észlelt részleteket tárt fel az üstökös-spektrumban (Gothard, 1892). Nagy számú észlelési adat alapján Konkoly 1910-ben összeállította az addig megvizsgált fényes üstökösök színképi katalógusát. Ennek alapján meghatározta az üstökösök „átlag spektrum"-át, és megvizsgálta az egyes esetek eltérését a normál típustól (Konkoly, 1910, 1911). Az üstökös-színkép katalógus értékét mutatja, hogy közel három évtized múltán is hivatkoztak erre az összeállításra (20). Emellett Konkoly — H. C. Vogel és mások nyomán — már korábban is foglalkozott az üstökös-színképek és az izzított meteoritok, valamint a szénhidrogének spektrumának összehasonlításával (Konkoly, 1883d). Ennek alapján határozottan állította az üstökösök és a meteorok rokonságát (pl. Konkoly, 1886, 1911). A korai asztrofizika egyik legszebb, emellett igen fontos eredménye volt a gyűrű alakú (planetáris) gázködök és a nova-csillagok színképi hasonlóságának kimutatása. Gothard Jenő és tőle függetlenül az amerikai W. W. Campbell először az 1892-ben fellángolt nova Aurigae vizsgálata során észlelte a színképben, hogy a csillag legnagyobb fényessége után, a fényerősség csökkenő szakaszában a spektrum a planetáris gázködökéhez válik hasonlóvá (21) (Gothard, 1893a, 1893b). A kétféle objektum színképeit összehasonlító képsorozata évtizedeken át a kézikönyvek gyakran visszatérő illusztrációja volt (22). Ezt a folyamatot az 1901. évi nova Persei észlelése során újból megfigyelte (Gothard, 1901, 1902). Ugyanekkor állapította meg, Harkányi Bélával együtt, hogy a nóvák fényességének csökkenő szakaszában a fényerősség kismértékű hullámzása összefügg a színkép jellegének váltakozásával (Gothard, 1901b; Harkányi, 1901). Gothard Jenő mutatta ki elsőként — még vizuális módszerrel — 1884-ben, hogy a béta Lyrae szoros kettőscsillag színképében a hidrogén fénylő kibocsátási vonala periodikusan jelenik meg és tűnik el (Gothard, 1884b). Ezt a jelenséget Ottó Struve csak hetven év múlva magyarázta meg, a két csillag közti gázáramlással (22). c) Csillagászati fotometria Az asztrofizika fejlődésének első időszakában a kutatók viszonylag kevéssé érdeklődtek az égitesteg fényességmérése iránt. Csupán a 19. sz. végén, de főként századunk elején indult fejlődésnek az asztrofotometria. Az alapvető feladat kezdetben itt is a csillagok fényesség-katalógusainak összeállítása, valamint a változófényű csillagok fényességingadozásának rendszeres és lehetőleg pontos követése volt (1). Századunk elején kezdtek nagyobb figyelmet fordítani a saját