Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Csernyné Vajda Ildikó: A magyar vízügy történetéből – Sajó Elemér

Károly külföldi mérnökökkel hajócsatorna terveket készíttetett, ezek közül kettő a Duna-Tisza csatorna terve. 1789-ben Pest—Szolnok közötti csatorna-terv gondolata merült fel. 1805-ben Vedres István szegedi földmérő Pest—Szeged között létesítendő csatornát javasolt. 1826-ban tisztázódott, hogy a csatorna építéséhez szükséges pénzösszeg nem biztosítható. 1836-ban Beszédes József mérnök kért előmunkálati engedélyt Pest— Csongrád, illetve Pest—Szeged közötti hajócsatorna építéséhez. A terv megvalósítására báró Vécsey Miklós főispán 91 aláíróval, élükön gróf Széchenyi Istvánnal, megalakították a „Duna—tiszai társaság"-ot. Beszédes József vízmérnökkel szerződést kötöttek. Az 1840. XXXVIII. tc. jogokat és kedvezményeket biztosított a vállalkozáshoz. Éveken át követték egymást az ülések, viták a legjobb megoldások kiválasztására, egy-egy kiválasztott terv mellett és ellen. Nem tudtak megegyezni, döntésre nem került sor. Következményképpen az 1848. XXX. tc. a korábbi, csatornákra vonatkozó rendelkezést megszüntette. 1848-tól 1867-ig a csatorna kérdése háttérbe szorult. A kiegyezés után azonban újra felszínre került, de az ugyanebben az időben folyamatban levő vasútépítések a pénzügyi lehetőségeket kimerítették. 1898-ban a Kereskedelemügyi m. k. Minisztérium csatornatervező kirendeltséget létesített, amelynek feladata tervváltozatok kidolgozása volt. 1906-ban az ország szakembereiből álló értekezlet vitatta meg ülésein a terveket, de 1907-ben eredmény nélkül abbamaradtak a megbeszélések, tekintve, hogy a viták során véleménykülönbségek keletkeztek és nem tudtak egységes döntést hozni. Az I. világháború után, 1919-ben — a nehéz gazdasági helyzet ellenére — a földművelésügyi kormány létrehozta a Duna—Tisza csatorna Építő Bizottságot, majd megszervezték a Duna—Tisza csatorna Építési Igazgatóságot, de néhány hónapi munka után az Igazgatóság feloszlott. 1920-ban a csatorna ügyében különböző előmunkálatok, talaj kutatások, vizsgálatok indultak. Értékes eredmények születtek, de az akkori nehéz pénzügyi helyzetben végül nem tárták a közvélemény elé. 1930- ban Sajó Elemér „Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában" című előterjesztésében kiemelte a csatorna jelentőségét az adott gazdasági helyzetben, amely nemcsak hazánk területén belüli olcsó szállítást, hanem a nemzetközi hajóforgalom sokirányú hasznát is biztosította volna gazdaságunknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a csatorna építésével kapcsolatban még sok a tisztázatlan kérdés, a korábbi tanulmányok, kutatások kiegészítésre szorulnak. Az 1930-as gazdasági körülményeknek megfelelően át kell dolgozni a rendelkezésre álló anyagot. 1931- ben engedélyeztes a kormány a Földművelésügyi Minisztérium vízügyi műszaki csoportjának a Sajó Elemér által javasolt munkát. Feladatul tűzte ki az átdolgozást, kiegészítést és a megoldáshoz szükséges műszaki és közgazdasági szempontok rögzítését is. Sajó Elemér a pénzügyi vonatkozásokat hasonló külföldi munkálatok költségeihez viszonyította, összehasonlítást tett a vasutak építésének költségeivel, megvilágította a csatornák gazdaságosságát nemcsak a víziúton való szállítás, hanem a mezőgazdasági területek fejlesztésének vonatkozásában is. Mielőtt még a kormány által korábban engedélyezett előmunkálatokat, tanulmányok átdolgozását, kiegészítését befejezhették volna, 1933 őszén a 6-os