Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Tóth Béla: A magyar tímárságok bőrgyárakká alakulásának folyamata (1848–1918)

környékén. Közvetlenül a II. világháború után az erdőgazdaságok és a bőripar együttműködése alapján begyűjtötték és cserzéshez használták a hazai szömörce leveleit. A XVIII. sz.-ban — az ország felszabadítását követően — ismét fejlődni kezdett a magyar timáripar. Ebben szerepe volt egyrészt a külföldről betelepített jelentős számú tímárnak, másrészt pedig a céhrendszer megerősödésének. Ez utóbbi jelentette a tímárság emberi és polgári jogainak védelmét. A timárcéhekről fentmaradt dokumentumok szerint számos bőrkikészítő kézműves működött, mint pl. timár, irhakészítő, kordovános, továbbá a készbőrt feldolgozó szűcs, varga, csizmadia, övcsináló, kesztyűs, nyerges, tarsolyos és erszénykészítő. Az egyes szakmák elkülönülése mellett azonban voltak olyan mesterek is, akik a bőrcserzéshez és készbőr feldolgozáshoz egyaránt értettek. A magyar tímárság helyzete a XIX. sz. közepén A céhes timár kézműipar a múlt század közepén már nem tudott megfelelni a követelményeknek és hanyatlásnak indult. Az 1840. évben megjelent XVII. törvénycikk is korlátozta a céhek, mint feudális kézműipari szervezetek kiváltságait. Ez időben mind jobban kifejlődött a manufaktúra, amelyre jellemző volt a kézimunka mellett a jelentős munkamegosztás. így a bőrfeldolgozásban is elkülönült a timsós cserzessél dolgozó csávás- és fehértimárság, valamint a halzsírral cserző irhásság, továbbá a növényi cserzőanyagokat felhasználó cserzővargásság. Ez utóbbiak ismét két csoportra oszlottak munkamódszerük alapján: a uöröstimórorc-ra (Rotgerber) és csercstimórorc-ra (Lohgerber). A hazai cserzővargák a szokásos tölgykéreg mellett magyar kezdeményezésként először használtak fel gubacsot cserzési célra. A növényi cserzőanyagokkal dolgozó timárok sorában említést érdemelnek még a szattyán és kordován bőr készítők is. Mindkét bőrfajta arab eredetű, amelyeket — az előzőekben elmondottak szerint — a törökök honosítottak meg. Ezek előállításának lényege, hogy juh- és kecskebőrből zsákot varrtak, majd szömörcével és más növényi cserzőanyaggal, valamint vízzel megtöltve cserzettek. A timár és kordovános szakemberek számának alakulását 1855-ben Pesten és Budán az I. táblázat mutatja. A timár és kordovános szervezeteken kívül további elkülönülést jelentett az, hogy külön voltak pesti és budai, valamint magyar és német timárszervezetek. A magyar timárok marha-, borjú- és lóbőröket makkgubaccsal cserzettek és így állították elő a „f o n t o s" elnevezésű bőröket. A múlt század közepén a tímárműhelyek felszerelése aránylag egyszerű eszközökből állott. Ilyenek voltak a húsoló- és színelő kaszák, kések, ollók, kézifogók, fenőeszközök, kádak, hordók, timárbakok (1. ábra). A tímárság felszerelése attól függött, hogy mennyi bőrt dolgozott fel, illetve hány legénnyel dolgozott (2. ábra). A gyáripar kialakulásának kezdete 1859 december 20-án bevezették hazánkban az iparszabadság-ot. Ennek kihirdetése elsősorban a nagyobb üzemek, gyárak alapításának kedvezett. A kézműves timárságok többsége már a század közepe óta hanyatlásnak indult. Ha-