Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Jeszenszky Sándor:

4. A 2. sz. felvétel, 1896. január 23. A készülékeket elsősorban mégsem az elektrotechnikai, hanem a műszeripar gyártotta. Ennek oka, hogy a nagyfeszültséget ekkor még nem váltakozóáramú transzformátorral, hanem szaggatott egyenárammal táplált szikrainduktorral állították elő. Az induktor laboratóriumi eszköz volt, melyet a műszergyártók készítették. A közép-európai piacot elsősorban a német cégek, a chemnitzi Max Kohl és az erlangeni Reiniger—Gebberth—Schall uralták, később csatlakozott ehhez a drezdai Koch és Sterzel. Ezek a cégek kiterjedt üzlethálózattal rendelkeztek a közép- és kelet-európai országokban. Felvetődik a kérdés, miért nem alkalmaztak már kezdettől fogva zárt vaskörű nagyfeszültségű transzformátort, hiszen ennek Zipernowsky, Déri és Bláthy találmánya óta elvi akadálya nem volt. Egyik ok, hogy a kezdetben használt hidegkatódos röntgencsövek igen érzékenyek voltak a visszáramra, nagyfeszültségű egyenirányítók még nem álltak rendelkezésre. Az induktor is váltakozó feszültséget ad, de a feszültséghullám aszimmetrikus, a fordított irányú feszültség amplitúdója lényegesen kisebb és helyes méretezésnél nem képes a csövet visszirányban begyújtani. Másik ok, hogy az erősáramú technikában ekkor alkalmazott feszültségszint lényegesen kisebb volt az orvosi radiológiában megkívánt 100—200 kV-os értéknél. Fokozta a nehézséget, hogy a kis, néhány száz VA-es transzformátorok kis geometriai méretei miatt a szigetelési távolságok is csekélyek voltak. A 90-es években általánosan alkalmazott 5—10 kV-os erőátviteli feszültségszinttel szemben az 1910-es évek elején már gyakran építettek 50—60 kV-os rendszereket. Ebben a fejlődésben szerepet játszottak a röntgentechnikában szerzett szigeteléstechnikai ismeretek is, később viszont ezek a transzformátorok meghódították a röntgenipart is. 1910-től egyre inkább terjedtek a transzformá-