Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - ifj. Bartha Lajos: A magyarországi csillagászok szerepe az asztrofizika megalapozásában (1871–1921)

sorozat. Fényi figyelme szinte minden részlet-adatra kiterjedt, emellett mai szemmel is meghökkentő pontosságú méréseket végzett a protuberanciák mozgásáról (Fényi, PHO; Fényi, 1896). Ugyancsak neki sikerült először egy napkitörés (flare) színképi észlelése, 1887. július 27-én, amikor lemérte a gázmozgás sebességét is (Fényi, 1888, 1892; Fényi PHO IV). Észlelései világszerte nagy figyelmet keltettek, számos alkalommal hivatkoztak külföldi szakemberek is a kalocsai megfigyelésekre (pl. J. Pohle és S. Arrhenius és sokan mások is). A bolygóié felszíni jelenségeinek rendszeres észlelését hazánkban Konkoly Thege kezdte meg, 1874-ben. Rendszeres bolygó-rajzait olyan időszakban végezte, amikor néhány szakemberen kívül (pl. Flammarion, Lohse, Turvelot) inkább csak a műkedvelők foglalkoztak bolygóészlelésekkel. Megfigyelései, főként a Marsról és a Jupiterről, mindmáig a legmegbízhatóbbak közé tartoztak (Konkoly, BAO II, III, IV, VI, XI—XII, XV—XIII, XIX—XXI). Az ógyallai Mars-észleléseket többek között C. Flammarion is értékesnek nyilvánította, nagy Marsmonográfiájában (28). Az ógyallai bolygó megfigyelések valóban mentesek a kor szinte általános túlzásaitól. (Konkoly, Ért. Math. Tud. VII/1, VII/14, IX/7, XII/7). Ezt a munkát folytatta a kiskartali Podmaniczky-csillagvizsgálóban Wonaszek A. Antal (1872—1902), aki a korábbi észlelések kiértékelését is megkezdte; majd pedig Elekes István (7, 27) és Ógyallán Massányi Ernő (Wonaszek, 1897, 1898, 1901; Elekes, 1908a, 1908b; Massányi, 1904). Ha ezeket a munkákat nem is nevezhetjük úttörő jelentőségűeknek, vitathatatlanul hézagpótló és máig is értékesíthető adatsorokat képviselnek. Emellett Wonaszek Antal vizsgálatai a Jupiter felhőzetének periodikus változásáról — kiegészítve Massányi kritikájával — a máig vitatott kérdés egyik legalaposabb feldolgozása volt a századfordulón. 3. A csillagok fizikai jellemzőinek kutatása A spektroszkópia és fotometria eredményei alapján a múlt század végének „második asztrofizikus nemzedéke" már megkísérelhette a csillagok fizikai jellemzőinek: a felszíni hőmérsékletnek, átmérőnek stb. meghatározását. Amíg a műszertechnikai adottságok fokozatos lemaradása folytán a magyarországi csillagászok a századforduló után már egyre kevésbé jutottak vezető szerephez az észlelések terén, addig az elméleti munkálatokban, főként a csillaghőmérsékletmeghatározások révén, világviszonylatban is kiemelkedő munkát végeztek. Az úttörő munka Kövesligethy Radó nevéhez fűződik (29, 30). Már 1885-ben megkísérelte, hogy elméleti összefüggést találjon az izzó testek hőmérséklete, valamint a színkép fényességének hullámhossz szerinti eloszlása, ifi. a test színe között (Kövesligethy, 1885, 1887). A következő években további elméleti vizsgálatokat végzett a folytonos színkép, továbbá a színképvonalak intenzitásának, mint a sugárzó test hőmérsékletére jellemző értéknek kifejtésére. A spektrumok intenzitás eloszlására végül is olyan formulát vezetett le, amely magába foglalta a Wien-féle eltolódási törvényt (ezzel egy évtizeddel előzte meg az osztrák fizikust). Kövesligethy munkássága azért is figyelemre méltó, mert olyan időben kísérletezett a csillaghőmérsékletek meghatározásával, amikor a csillagászati, asztrofizikai szakkönyvekben ez a fogalom többnyire elő sem fordult! (Pl. J. Scheiner: Spektralanalyse der Gestirne, 1890; R. Wolf : Handbuch der Astronomie, 1890—92; vagy W. W. Wislicenus: Astrophysik, 1899). Az ógyallai obszervatóriumban Konkolyval spektrálfotométert szerkesztett a folytonos színkép viszonylagos intenzitásmérésére — ezt utóbb Podmaniczky támogatásával töké-