Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)
KÖNYVISMERTETÉS - ifj. Bartha Lajos: Dieter B. Hermann: Entdecker des Himmels - ifj. Bartha Lajos: Dieter B. Hermann: Geschichte der Astronomie
zófiai eszmék történetének keretében is. B. D. Herrmann megkísérelte a két tárgyalásmód „középutas" egyesítését — de, hogy sikerrel-e az erősen vitatható. Mindenesetre azzal az ismeretanyaggal, amellyel a szerző rendelkezik — és amely voltaképpen beépült a könyvbe —, lényegesen érdekesebb, értékesebb, többet nyújtó művet lehetett volna írni. Mindez nem jelenti azt, hogy „Az égbolt felfedezői" rossz vagy hibás munka! A könyv adatai megbízhatók, felépítési didaktikus, tárgyalásmódja korrekt. Ábra anyaga jórészt igen szép — egyharmadában színes —, számos kép akad, amely a szakértő számára is újdonság, vagy legaláb is ritkán látott. A tárgyalás a természeti népek, ill. a történelmi korok előtti időszak csillagászatával kezdődik, majd az ókori világ — elsősorban a Mediterráneum — tudományával, a földközpontú világkép matematikai-geometriai kidolgozásának csúcsteljesítményével folytatódik (9—50. oldal). A következő rész, Kopernikusz, Tycho, Kepler és Galilei központba állításával a világkép forradami változását mutatja be. Ezt követi a Newtoni égimechanika megszületésének és kiteljesedésének — igen jól sikerült — összegezése (51—116. oldal). A következő részben a szerző, időben némileg az előző fejezet befejező korszaka elé térve, az égitestek fizikájának megismerése és a csillagok fejlődésének feltevéseire tér (117—176. oldal). A könyv a távoli csillagrendszerek kutatásával, az univerzum szerkezetének kérdésével, végül a modern csillagászat és űrkutatás lehetőségeivel foglalkozik. D. B. Herrmann e könyvének legnagyobb erénye, hogy fokozott figyelmet fordít a csillagászat fejlődésének társadalmi összefüggéseire. Ilyen szempontból felülmúlja a nagyközönség számára írt hasonló műveket. Sajnos mindez nem feledteti negatívumait. Legnagyobb hibája az, hogy igen kevés konkrét adatot, számértéket és évszámot közöl. Felettébb nehéz valamelyik esemény, határozott időpontjának kiböngészése, fontos művek pontos címeinek megállapítása. Általában a tekintélyes terjedelem mellett is kevés a tényszerű ismertetés. Mindezek a hátrányok kevésbé terhelik D. B. Herrmann másik művét, amely a modern csillagászat történetét vázolja fel. „A csillagászat története Herscheltől Hertzsprungig" azoknak az olvasóknak készült, akik járatosak a csillagászat alapjaiban, ill. ismerősek a fizikatörténet vázlatával. A szerző itt az elmúlt két évszázad csillagászat-történetét az asztronómia egyes tárgykörei szerint bontva tárgyalja. A három főfejezet, tárgyköre szerint az égimechanikával és stellárasztronómiával (19—96. old.), a fizikai csillagászattal (asztrofizikával, 97—152), valamint az anyag és az univerzum szerkezetével (153—207) foglalkozik. A könyv a csillagászat intézményeinek és szervezeteinek ismertetésével, kronológiai táblázattal, valamint igen részletes forrásmunka jegyzékkel zárul. A könyv mind adatokban, mind tényekben igen gazdag, áttekinthetőségét az ügyesen összeállított táblázatok is növelik. Mivel alapfokú ismeretek mellett is könnyen megérthető, helyes lenne ennek magyar fordítását megjelentetni. Sajnos számunkra nagyon szomorú, némileg bántó is, az asztrofizika történetében igen jelentős szerepet játszó magyarországi csillagászok teljes mellőzése. A szerző egyedül Harkányi Béla — valóban jelentős — csillaghőmérséklet meghatározásairól tud, de már Konkoly Thege Miklós úttörő munkáját a meteor és üstökös színképelemzés terén, Gothard Jenő csillag-fényképezési eredményeiről és spektrográfiai érdemeiről, Fényi Gyula napészleléseiről, Kövesligethy Radó és Terkán Lajos eredményeiről a csillagok sugárzásmérésében mit sem közöl. Ez pedig nemcsak azért furcsa, mert az említett magyar kutatók rengeteg cikket közöltek német nyelven, hanem azért is, mivel érdemeiket a szerző által is felhasznált német szakirodalom is méltatja.