Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

KÖNYVISMERTETÉS - ifj. Bartha Lajos: Térképtörténet

kataszteri felméréseket tárgyaló rész, majd igen részletesen ismertetik a múlt század második felétől korunkig terjedő időszakot. Nagyon hasznos, hogy részletesen — és diagramszerűen is ábrázolva — bemutatják a múltbeli és a jelenlegi térképész, geodéta és földnyilvántartó szervek felépítését, rendszerét: erre szüksége lehet mindazoknak, akiknek valamilyen okból egy-egy régebbi térképet kell keresni az archívumokból. Néhány kisebb tárgyi tévedéstől ez a munka sem mentes. Egészében azonban nagyon hasznos könyvet adott az érdeklődőknek a kiadó. Nagyon kívánatos lenne, ha esetleg magasabb áron is, de a szélesebb olvasóközönség számára is megjelentetnék ezt a munkát. Az pedig nagyon is példamutató, hogy akad olyan szakközépiskola, amely külön szakmatörténeti könyvet ad tanulói kezébe! Egészen más szempontok és más szemlélet vezette Csendes Lászlót (a Hadtörténelmi Múzeum és Levéltár Térképtárának vezetőjét) amikor kiadta „Térképhistória" c. könyvét. A kis, zsebformátumú könyvecske a térképek iránt érdeklődő nagyközönség számára készült, de igen hasznos olvasmány, sőt talán ötletadó munka lehet történészek, régészek számára is. Ugyanakkor a hivatásos térképész — ha nem foglalkozik behatóbban kartográfia történettel — szakmája múltjának sok érdekes, kevéssé ismert részletére bukkanhat. A könyv öt fejezetből áll, lényegében azonban négy részre oszlik. Az első rész a térképek, főként azonban a térképi ábrázolásmód kialakulásának történetét foglalja össze. A második rész ízelítőt ad a régi térképeken fellelhető történelmi utalások sokaságából. A harmadik, negyedik és ötödik rész a Habsburg monarchia első és második nagy felmérésének történetét, az ezzel kapcsolatos országleírást és az első kataszteri felmérést ismerteti. (Ugyanitt azonban szó esik az Osztrák—Magyar monarchia későbbi felméréseiről is.) Ez a könyv tehát nem „szabályos", kronologikus térképtörténet, de éppen ezért kitűnően kiegészíti az előbbi két tankönyvet. Csekély terjedelme ellenére is tartalmilag gazdag és gondolatébresztő. Értékét nem csökkenti az első részben felbukkanó néhány hibás vagy vitás adat sem, mivel a könyv egészét nem érintik. (Pl. a Ptolemáiosz nevével jelzett térképeken a Duna folyásának iránya — a szerző véleményével ellentétben — nem hibás, hanem éppenséggel meglepően pontos. Hunyadi Mátyásról nehezen tételezhető fel, hogy felismerte volna a térképek jelentőségét a hadműveletek megtervezésében, mivel ilyen célra a száz évvel későbbi térképek is alkalmatlanok voltak stb.). Ezeknél súlyosabb kifogás lehet az, hogy a könyv egyes főfejezetei — amelyek eredetileg önálló tanulmányok voltak —, nincsenek eléggé összedolgozva, így néhol átfedések, másutt viszont hézagok mutatkoznak. Erényeivel és gyengeségeivel együtt mindhárom most bemutatott könyv örvendetes nyeresége a hazai szakmatörténeti irodalomnak. Érdemes talán néhány általános, az ismertetett művek szinte mindegyikére jellemző hiányra felhívni a figyelmet, annál is inkább, mivel ezek más, hasonló jellegű műben is fellelhetők. Az egyik, szemléletbeli hiba: a mérésekhez alkalmazott műszerek és azok pontosságának fejlődéséből még csak ízelítőt sem ad a három könyv. Megjegyzendő, hogy ezt nem róhatjuk fel egyedül a magyar szerzőknek, mert a hasonló — és tekintélyes — külföldi szakirodalom is ugyan ebben a hiányosságban szenved. A műszertörténeti háttér nélkül azonban a térképek (de minden más tudományos mérés) pontosságának fejlődése érthetetlen marad. A másik hiány: a fejlődés, tökéletesedés számszerű és összehasonlító szemléltetése. Minden munka leírja pl., hogy Lázár deák térképe (1514) korának legjobb