Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

KÖNYVISMERTETÉS - Szántó György Tibor: Művelődés- és tudománytörténeti kérdések a „Magyarország története” eddigi köteteiben

A „Magyarország története" eddig megjelent monumentális kötetei közül — valószínűleg a korszak sajátosságaiból adódóan is — a Monarchia alkonyát, ugyanakkor anyagi és kultúrtörténeti szempontból e térség addig példátlan virágzását bemutató 7. kötet szinte minden fejezetében találkozunk a tudomány, a művészet, a technika vagy a közgondolkodás jellegzetes és korfestő értékű adalékaival. A főszerkesztő Hanák Péter, előszavában jelzi, hogy az 1960-as évektől napjainkig egyre fokozódó érdeklődés mutatkozik a Monarchia kulturális teljesítménye iránt. Fogalmazása szerint a „szellemi forradalom megelőzte, előkészítette a politikait", és — fenntartásokkal ugyan, de — magáévá teszi azoknak a kultúrtörténészeknek, tudomány- és művészettörténészeknek a véleményét, akik szerint az „egykori Monarchia a modern kultúra, a 20. századi szellemi megújhodás melegágya volt, a lelkek nevelője és a nyugati kultúrát átvevő, elmaradt peremvidékek, Budapest, Prága, Krakkó — nem is szólva a mindig művelt Bécsről — két évtized alatt a modern kultúra és művészet műhelyei lettek". Művészeti ágak, tudományok születése vagy újjászületése, új irányzatok a társadalomtudományokban és a zenében, világraszóló technikai újítások és találmányok utalnak a hanyatlásnak induló és felbomló Monarchia kultúrájának magas fokára. Mindez akkor is tény marad, ha Hanák figyelmeztet az olyan, fentiekkel párhuzamosan és egyidejűleg létrejövő és munkáló „szellemi termékekre", amelyek széles skálán, a vulgáris fajelmélettől a búsmagyar álműdalig mélyen, alaposan és maradandóan voltak képesek ízlés- és értékromboló hatásukat kifejteni. A korszakban — a kultúrtörténeti tényeket tekintve — minden ellentmondásossága mellett és ellenére is a Monarchia az egyetemes modern kultúra és gondolkodás élvonalához tartozott. Historiográfiánk nagy szemléleti-módszertani vívmánya tehát, hogy a 7. kötet szerzői kollektívája a magyar társadalom múltjának árnyalt ábrázolása érdekében a művelődéstörténeti vonatkozásokat először illesztette integráns módon a periódust a maga teljességében bemutatatni törekvő összefoglalásba. * * * A kiegyezés az európai kapitalizmus ipari-mezőgazdasági bázisának megerősödése és kiteljesedése időszakában jött létre, és viszonylag kedvező közjogi kereteket teremtett a magyarországi polgárosodás számára is. Magyarország a századfordulóig Európa leggyorsabban fejlődő országai közé tartozott, és e fejlődés paraméterei is kedvező képet mutattak. Nemcsak a piaci lehetőségek határait, de — átvitt értelemben — a szemhatárt is tágította a legjelentősebb változás: a gazdaság minden szintjén szinte azonnali jótékony hatást kiváltó infrastrukturális növekedés, ezen belül főleg a vasúthálózat kiépülése. A vasút világszerte a „modern korszak" szimbóluma lett. Valóban, gazdasági vonatkozásai mellett jelentős tudatformáló és életmódváltoztató szerepet játszott azáltal, hogy a kultúra vonzáskörzeteitől addig messze eső régiókat is elérhető közelségbe és kapcsolatba hozott. A vasúthálózat szövevényesedésével párhuzamosan a háttér-iparok — a vas- és acélgyártás, a bányászat, a fémkohászat, a híradástechnika stb. — nálunk is erőteljes fejlődésnek indultak. A gazdaságilag, közigazgatásilag és a technikai-technológiai kultúrát tekintve is Európa egyik legelmaradottabb területének tekintett Magyarországon a vasút és a kapcsolódó ágazatok hatására kezdett kialakulni a polgárosodás távlata szempontjából is nélkülözhetetlen műszaki kultúra, és egyáltalán a magyar műszaki gondolkodás. A Katus László által írott gazdaságtörténeti tanulmányból is kitűnik, hogy a magyar kapitalista államnak felismert létérdekévé vált a korszerű és igényes