Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

KÖNYVISMERTETÉS - Szántó György Tibor: Művelődés- és tudománytörténeti kérdések a „Magyarország története” eddigi köteteiben

csak kevés malom tulajdonos tudott megbirkózni: azok, akik idejében vállalkoztak erre, akik számára a jobbágymunka és a megyei közerő még kellő támogatást biztosított... A későbbiekben — a 19. sz. derekától — viszont a gőzmalmok (hengermalmok) versenye is súlyosbította a régi vízimalomipar helyzetét és a vízimolnárok az 1870-es évektől tömegesen adták fel az egyre reménytelenebbé váló küzdelmet és sorra szüntették meg „korszerűtlenné" vált (vagy annak minősített) üzemüket. (Így áll tehát össze — e különböző szálakból — : a vízimalmok pusztulásának históriája: 1. a vízfolyások elapadásának „természetes" hidrológiai folyamata alapján; 2. a kellő hozzáértést, gyakorlati tapasztalatokat nélkülöző önkényuralmi hatósági beavatkozás „közreműködésével"; majd végül — „kegyelemdöfésként" — 3. a tőkés fejlődés „vastörvényeinek" érvényesülése (amelyben egybefonódik a technika fejlődése, a tőke- és a termelési eszközök koncentrációjával — erősítve a „divat" tömegpszichózist tápláló jelszavai által is! —) mindezek együttesen őrölték fel a feudalizmushoz kötött kisipar anyagi alapjait és alkalmazkodóképességét, életképességét... Röviden e három pontban foglalhatók össze az Erdősi nyújtotta retrospektív elemzés vízügyi történeti következtetései, illetve annak az adott területre elsősorban jellemző speciális oldala. Szól természetesen a folyószabályozásokról, ármentesítésekről és belvízrendezésekről is, amit azonban e téren feltár az csupán részletkérdésekben helyesbíti az említett „ágazatok" múltjáról kialakult képünket — és csak aláhúzza mindazt, amit a történetkutatás ezek társadalmi-gazdasági szerepéről és jelentőségéről már korábban elmondott. A tanulmány vitathatalan pozitívumai: tartalma, valamint elvi és módszertani eredményei, újdonságai mellett nem hallgathatjuk el azokat a korlátokat sem, amelyek a munka kezdeményező jellege és a szerző következetlensége miatt helyes célkitűzéseinek elérését megakadályozták. Nézetünk szerint legfőbb érdeme és értéke a problémák felvetésében van és nem a felrajzolt kép hitelében: ez az adatok teljesebbé tételével lényegesen tovább fokozható. Végül utalni szeretnék arra is, hogy a szocialista földrajztudomány leghaladóbb képviselői ma már nem állnak meg az ilyen „retrospektív analízisek" határainál, hanem az elemzések konklúzióiért is vállalják a felelősséget a tervezést közvetlenebbül szolgáló, annak előkészítésébe jobban bedolgozó „előrejelzésekre" is vállalkoznak: (pl. Günther Haase, NDK, Somogyi Sándor, Magyarország stb.) Bizonyára a szerző maga is felismerte a félúton való megállás problematikus voltát és a célkitűzéseiből adódó további feladatokat. Erre vall, hogy disszertációjának olykor talán „öncélúan" földrajztudományi jellegű téziseit utóbb megkísérelte egyrészt általánosabban, másrészt gyakorlatibban, valamint egzaktabban; pontosabban és körültekintőbben megfogalmazni: „A társadalmi hatások értékelése a délkelet-dunántúli vizek példáján" c. tanumányában. (Földrajzi Értesítő, 1977. 27. évf. 3—4. sz. 305—336. p.) Károlyi Zsigmond MŰVELŐDÉS- ÉS TUDOMÁNYTÖRTÉNETI KÉRDÉSEK A „MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE" EDDIGI KÖTETEIBEN Ügy tűnik, korszerű szemléletű új nagy szintézisünk, mely az eddig felgyűlt történeti ismeretek legteljesebb és leggazdagabb gyűjteményére támaszkodhatott, minden előzményénél többet és szívesebben merített a magyarországi kultúra, tudomány- és technikatörténet múltjára vonatkozó forrásokból.