Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

TANULMÁNYOK - Pénzes István: Adatok a magyarországi búzamosás történetéhez

2,5—5 1 vizet használtak el. Hogy a vízfogyasztás épp ily nagy volt, két tényezőből származott. Mindenek előtt elég sok vizet emésztett az előző bekezdésben vázolt „erőjáték", a lefelé haladó búza és a fölfelé igyekvő víz között. Nem kevés vízre volt szükség ahhoz is, hogy a búzamosás egész folyamatában friss víz haladt át a készüléken és a gépen. Folytatva a búza és a víz útjának követését, az előző folyamatrészről még csak annyit jegyzünk meg, hogy a kődarabkák leüllepedtek a d vödörrészbe. E kellemetlen kísérőket azután időnként az f csappantyú megemelésével kimosták a készülékből. A búza és a víz az Ii tolókával szabályozott nyílású h surrantón elhagyta akészüléket. Nem így a léha és a golyóüszög! Hiszen — az apróbb szemű búza mosásakor — egészséges búzaszem is a nemkívánatos anyagrészek közé keveredett. A jó búzaegyedek azután ebben a másodlagos gi ülepítőben válhattak külön a könnyű részektől és csatlakozhattak a h surrantóban távozó tömeghez. Ellenben a léha és a golyóüszög a 32 nyíláson át jutott a kijelölt helyre. Mielőtt követnénk a búza útját, előre kell bocsátani, hogy a búzamosógépek tárgyalt fejlődési szakaszában, tehát közelítőleg az 1890—1910-es években, a gyártól függően, többféle centrifuga létezett. Voltak mosó- vagy előcentrifugák. Egyúttal léteztek szárítócentrifugák. Harmadik, fejlődésben legelfogadottabb változatként, már gyártottak mosó- és szárítócentrifugákat. Ez utóbbi olyan gép, mely a műveletsor megszakítása nélkül mosott, majd szárított. 9. A budapesti Wörner-gyár szekrényes kőkiválasztója