Technikatörténeti szemle 11. (1979)
KÖNYVISMERTETÉS - Pesty Mónika: Shmuel Sambursky: Naturerkenntnis und Weltbild
leírásánál, magyarázatukkal nem is kísérleteztek. A természeti jelenségek okainak keresésével csak valamivel később találkozunk a görögöknél, tehát őket tekintjük az első tudományos elméletek megalkotóinak. Sambursky részletesen elemzi és összehasonlítja ezeket a korai természetmagyarázatokat, végül pedig igyekszik kimutatni ezek hatását, sőt újjáéledését a modern fizikai elméletekben. A tudományos megismerést már a legkorábbi időktől kezdve végigkíséri a strukturális és a dinamikus felfogás harca. Míg az első a meglevő, statikus adottságok feltárására és osztályozására törekszik, addig a másik számára a történés, változás a döntő, s vizsgálatának középpontjában a mozgás áll. Sambursky végigköveti a két felfogás váltakozását a gondolkodás fejlődése folyamán. Külön fejezet tárgyalja a zseni kérdését. Először a fogalom definíciójával foglalkozik, ezzel kapcsolatban számos híres gondolkodó nézetét ismerteti. Sambursky maga Goethe véleményét osztja, amely szerint minden rendkívüli embernek egy bizonyos küldetése van, amit végre kell hajtania és miután ez megtörtént, ő már fölöslegessé válik e Földön. Ez a magyarázata annak, hogy a legtöbb zseniális művet nagyon fiatalon alkották, alkotójuk vagy korán meghalt, vagy ha nem, későbbi eredményeinek jelentősége már elenyésző korábbi eredményeihez képest. Ezt az elméletet a szerző Newton és Einstein példájával támasztja alá. A fizikai legmodernebb eredményeit a könyv két területen érinti. Az egyik a modern kozmológia, aminek tárgyalásánál a szerző Kant kozmológiájából indul ki. Kimutatja, melyek annak máig is érvényes megállapításai, majd nyomon követi az azóta lezajlott fejlődést. Vázolja a világmindenségről alkotott mai képünket és felsorol számos olyan kérdést, amire a tudomány még nem tudja a választ. A másik modern terület az elemi részecskék elmélete. Mindannyian tudjuk, hogy már Démokritosz úgy képzelte el, hogy minden, bizonyos végső, oszthatatlan anyagi részecskékből épül fel, azt azonban a tudománynak, nem egy tévhiten túljutva, máig sem sikerült eldöntenie, hogy valóban léteznek-e ilyen részecskék. Könyvének befejezéseképpen az ezzel kapcsolatos nézeteket és elméleteket ismerteti a szerző. A könyv olvasása során egyetlen visszatérő motívum tűnhet vitathatónak, ez pedig az antik és a modern fizika közötti — érzésem szerint túl könnyedén vont — párhuzam. Mint ez a bevezetésből kiderült, a szerzőnek éppen ez volt az egyik alapvető célja, és ez annyiban helyes is, hogy a ma általunk vizsgált problémákkal — kevés kivétellel — valóban találkozhatunk már a görögöknél. Nagyon kell vigyáznunk azonban, amikor egy mai, modern elméletnek a megfelelőjét akarjuk az antik tudósoknál megtalálni. így pl. merészség Démokritosz atomista elméletét és a kvantummechanikát, valamint a sztoikusok kon- tinuum-tanát és a modern térelméletet párhuzamba állítani, bármennyire is hangsúlyozza Sambursky az antik és a modem közötti különbségeket. Formailag természetesen igaz, hogy itt is, ott is hasonló fogalmak és elvek szerepelnek, de ezek tartalma az időközben eltelt 1500—2000 év folyamán teljesen megváltozott. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a könyv értékes, komoly mű, fizikai, tudománytörténeti és filozófiai szempontból egyaránt, szerzője e három terület mindegyikén imponáló biztonsággal és tájékozottsággal mozog. Pesty Mónika 286
