Technikatörténeti szemle 11. (1979)
KÖNYVISMERTETÉS - Bartha Lajos, ifj.: Bogdán István: A magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig
BOGDÁN ISTVÁN: A MAGYARORSZÁGI HOSSZ- ÉS FÖLDMÉRTÉKEK A XVI. SZÁZAD VÉGÉIG. (A Magyar Orsz. Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok. 3. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. 388 old.) Minden kutató, akár tudomány, akár technikatörténettel foglalkozik — de ugyanígy a történészek is — gyakran kerülnek szembe a régi mértékek kérdésével. Nemcsak az egykor használt mértékegységek átszámítása okozhat gondot, hanem a különféle mértékek eredete, rendszere, első felbukkanásuk időszaka, elterjedtségük stb. Sajnos ezen a téren mindmáig nagyok a hiányok, nemcsak hazánkban, hanem a nemzetközi szakirodalomban is. Éppen ezért kötelezi hálára Bogdán István e témával foglalkozókat: műve nemcsak rendkívül részletes, hanem minden érdeklődési kör (tudománytörténet, nyelvészet, történettudomány stb.) számára bőséges adattárat nyújt. A kutatás és az összegyűjtött anyag rendkívüli sokrétűsége és aprólékossága egyúttal megindokolja, hogy miért csupán a hossz- és területmértékekre, és azoknál is csak a XVI. sz. végéig terjed a könyv. A könyv első része (Mértékek, mérés, mérésügy) összefoglalja a mérték és a mérés történetét, az első „szabványosítási” próbálkozásokat, a mérések eredetét. Igen szemléletes és hasznos a különféle mértékek átszámítási értékeinek összefoglalása (35—39. old.), és a váltószámok magyarázata. Részletesen tárgyalja a magyarországi hossz- és területmértékek eredetét és elnevezését. A következő fejezet (Hosszmértékek, távolságjelölés), címének megfelelően a hosszúság és magasság mérésének régi mértékeivel foglalkozik. A szerző okleveles adatokkal vizsgálja a különféle mértékegységek felbukkanásának időszakát, és magyarázatot keres az elnevezések eredetére, nem kendőzve el a kutatás nehézségeit és bizonytalanságait. Igen érdekes megállapítása, hogy legősibb — kinyomozható — mértékünk az erdőöl, amelyhez kisebb egységként a VIII—IX. sz.-ban csatlakozott a rőf. A következő, terjedelmes fejezet a területmértékeket ismerteti, hasonló felépítés és beosztás szerint. Itt legősibb egységként a fűkötél-nyíl ismerhető fel, amelyhez később a — nevéről ma is ismert — ekealj, kaszaalj, kapaalj csatlakozott. A hongfoglalás után újabb hat mértékegységgel bővült a magyarság ismerete. A XII. sz.-ban már 10 hossz- és 10 földmérték, a XIV. sz.- ban 15 hossz- és 17 földmérték, a XVI. sz. végéig 15 hossz- és 24 földmérték került használatba. A könyvet rövid összefoglaló fejezet és bő irodalmi forrás, ill. jegyzetfelsorolás valamint a mértóknevek magyar, latin és német szótára zárja. Ez utóbbi felettébb hasznos, főként azoknak, akik eredeti források nyomán kutatnak. Általánosságban: a könyv legnagyobb értéke a sokoldalúság, amely révén számos további kutatás kiindulópontja lehet. így nemcsak „lexikonként” használható. Az egyedüli, amit kifogásolhatunk, az összefoglaló táblázat hiánya. Bár tárgy- és névmutató csatlakozik a könyvhöz, az esetleges átszámítások végzésére szolgáló adatkeresés meglehetősen nehézkes és hosszadalmas. Igen jó lenne, ha egy ilyen táblázatsorozatot, rövid összefoglaló ismertetéssel, külön is kiadnának. Bizonyára jó hasznát vennék azok, akik nem kívánnak a könyv részletességével a tárgykörbe mélyedni, de a régi mértékek ismeretére mégis'szükségük van. ifj. Bartha Lajos 287
