Technikatörténeti szemle 11. (1979)

KÖNYVISMERTETÉS - Bartha Lajos, ifj.: Charles A. Whitney: A Tejútrendszer felfedezése

kutató számára sem jelentett könnyű feladatot felkutatásuk. Nem kevésbé dicséretes az is, hogy olyan kutatók munkájából kapunk bő ismertetést — pl. Wright, lord Rosse — akiknek tevékenységét a korábbi ilyen tárgyú irodalom is eléggé szűkre szabottan méltatta.

Itt kell azonban az első kifogást tennünk Whitney tárgyalásmódja ellen. Az amerikai szerző igen erősen „angol-centrikus” szemlélete ugyan az angolszász olvasók szemszögéből nézve talán érthető, de a valóságos képet eltorzítja. Aligha vitatható pl., hogy az USA csillagászai a XIX. sz. végétől századunk közepéig vezető szerepet játszottak a Tejútrendszer szerkezetének és a távoli csillagrendszerek kutatásában. Ennek ellenére Chr. Mayer, majd a Struve csillagász-dinasztia érdemeinek elhallgatása a kettőscsillag kutatás terén, a potsdami és pulkovói kutatók eredményeinek említetlenül hagyása a csillagok saját mozgásának kutatásában, M. Wolf vizsgálatai és H. Seeliger számításait figyelmen kívül hagyni a Tejútrendszer feltárásában, több mint felületesség. E hiányokon néhány jól megfogalmazott jegyzettel lehetett volna segíteni.

A másik kifogás a szerző szubjektív szemléletét illeti. Különösen vonatkozik ez Kepler munkásságának megítélésére. Whitney, félreértve — vagy helytelenül ismerve — a nagy német csillagász életművét, minden lehetőséget, megragad Kepler érdemeinek csökkentésére. Ezzel azonban a jóhiszemű, ám a kérdésben járatlan olvasóban téves elképzeléseket kelt. E hibákon a lektor — ifj. Gazda István — igyekezett egy-egy jegyzettel segíteni, az alapjában hibás szemléletet azonban ily módon nehéz helyreigazítani.

A könyv egy rövid fejezetét Kelemen János írta, azzal a céllal, hogy a könyvét kiegészítse a szerző által kihagyott magyar csillagászat-történeti adatokkal. (A magyar csillagászat rövid története, 243—259 old.) Ez a lektor tiltakozása ellenére közölt rész sajnálatos módon teljesen hibás.

Néhány jellemző példa: az 1753-ban alapított, és rövidesen európai hírnevűvé vált nagyszo'mbati egyetemi obszervatóriumról — amelynek észleléseire külföldön is többször hivatkoztak — semmi mondanivalója Sincsen, viszont hosszabban időzik Hell Miksának Mária Terézia királynőnél tett látogatásánál. A budai csillagda működéséről 1779—1808 között ugyancsak nincsen mondanivalója, sőt megjegyzi, hogy Weiss Ferenc igazgató, az „elavult műszerekkel nem sokat törődve meteorológiai észlelésekhez kezdett”. Eltekintve attól, hogy a légkörtana méréseket Bruna Ferenc másodcsillagász végezte, Weiss annyira „nem törődött” műszereivel, hogy Európában elsők közt észlelte az akkor felfedezett Uránusz bolygót, és az „elavult műszerekkel” végzett mérések fontos szerepet játszottak az új bolygó pontos pályaszámításában! Albert Ferenc működéséről a fejezet írójta még nem hallott semmit így említetlenül hagyja üstökös és Hold-vulkán felfedezését, valamint egri tevékenységét is (1825—48, 1851—68).

A múlt század végének és a századforduló éveinek világhírű asztrofizi- kus nemzedékéről is csak igen ködös fogalmai lehetnek a szerzőnek. Olyan „apróságot” mint pl. azt, hogy Konkoly Thege Miklós írta az első csillagászati-fényképezési kézikönyvet; ugyancsak ő végezte H. C. Vogel potsdami kutatóval az első átfogó csillagszínkép-katalógus előkészítését; arról, hogy Kö- vesligethy Radó vezetett le elsőként elfogadható csillaghőmérséklet-értékeket; Harkányi Béla végzett először elméletileg megalapozott módon osillagátmérő- méréseket; Terkán Lajos mérte a századforduló táján a legpontosabb csillaghőfok meghatározásokat, e fejezetből nem tudhatunk meg. A hírneves Fényi Gyuláról annyit ír a szerző, hogy napfolt megfigyeléseket és meteorológiai

277