Technikatörténeti szemle 11. (1979)
KRÓNIKA - Vajda Pál: Bendefy László (1904-1977)
rült számos addig ismeretlen, magyar vonatkozású adatra bukkannia. (Ezeknek másolatait jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A magyar őstörténet tanulmányozásához csatlakozott Julianus barát átázásával kapcsolatos levéltári kutatásaival, erről szóló publikációival. Ekkoriban már igen kiterjedt irodalmi tevékenység jelezte Bendefy László munkásságát. írásai a földrajzi, földtani, földmérési és térképészeti, valamint a geofizikai szaklapokon, kívül ismeretterjesztő folyóiratokban is megjelentek. Számos tanulmánya látott napvilágot a különböző intézmények Jelentéseiben, Évkönyveiben és egyes gyűjteményes kötetekben is. Bendefy László sokirányú érdeklődését mutatja 1946-tól kifejtett munkája a Pénzügyminisztérium bányászati kutatási osztályán, amelyet a felszabadulás után „Jövedéki mélykutatás” elnevezéssel újjászervezett. Ennek keretében tárták fel a sóshartyáni „Jodaqua” forrást, amelyből már 1948-ban napi 14 000 litert exportáltak Svájcba, és más nyugati államokba; 1949-ben ugyancsak az az ő szorgalmazására kezdte meg üzemét az ország egyetlen talkum bányája. Egy év múlva megkezdte az ország felsőrendű szintezésének újjászervezését. A háború alatt tönkrement műszerállomány pótlásával, és a korszerű mérés- technika bevezetésével elérte, hogy 1958-ig Magyarország a szabatos szintezés terén a világ élvonalába került. Közben a budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki karán a „térképészeti földtan” meghívott előadói tisztét is betöltötte (1953—56). Miután a Háromszögelési Hivatal jogutódjától, a Geodéziai Vállalattól 1959- ben megvált, 1971-ig a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet tudományos munkatársaként, majd nyugdíjazását követően tudományos szaktanács- adójaként tevékenykedett. A műszaki tudományok kandidátusa fokozatot 1958-ban, „Szintezési munkálatok Magyarországon 1820—1920 között” c. tanulmányáért kapta meg. A tudományok doktora fokozatot 1972-ben szerezte, a Balaton évszázados szintváltozásának tanulmányozásával. Ekkoriban azonban már egy újabb, egészen új tudományterület kötötte le érdeklődését. Nagy jelentőségű munkát végzett a Kárpát-medence Mohorovicic-térképének kartográfiai feldolgozása terén. Stegena Lajos elgondolása alapján, a geofizikai és geológiai eredmények nyomán szerkesztett térkép a novoszibirszki számító- központban, Karatejev és Szecskov professzorok programozása alapján készült. Az eredmények értékelését és térképi feldolgozását Bendefy László végezte, és e téren világviszonylatban is úttörő tevékenységet fejtett ki. *** Bendefy László tevékenységének központjában már 1941-től a szabatos szintezésekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdések álltak, emellett sok időt szentelt a mérési eredmények értelmezésére. Ehhez a tanulmánysorozathoz csatlakozik az újkori, illetve napjainkban zajló kéregmozgások vizsgálata, amelyet a geofizika különböző kutatómódszereivel elért eredmények bevonásával tett teljessé. A felsőrendű szintezések eredményei vezették arra a felismerésre, hogy a rengéseket megelőzően számottevő kéregdeformáció mutatható ki. (1957—58) Egy sereg értekezése jelzi már az első eredményeket is: Szekuláris mozgások Budapest térségében (Budapest természeti képe c. munkában, Bpest, 1958.); Földrengés okozta kéregdeformációk (Geofizikai Közlemények, 1958.); majd ezeknek általánosítása és kiterjesztése. Megvizsgálta a „Földrengésekkel kapcsolatos fel szín közeli hangtünemények” problémáját is. 252