Technikatörténeti szemle 11. (1979)
TANULMÁNYOK - Fehér György: Az aratás gépesítésének elterjedése, különös tekintettel a Mc Cormick cég magyarországi üzleti tevékenységére, 1850-1900
„Teljes eszközváltás” volt: sarló-kasza, faeke-vaseke, kézi cséplés, nyomtatás-cséplőgép, szelelés gépi magtisztítás munkafolyamatokban és eszközöknél. „Részleges eszközváltásról” beszélhetünk kapa-ekekapa, kézzel való vetésvetőgép, henger, talajelőkészítési és feldolgozó eszközök valamint az aratógép esetében is.8 E dolgozat csak arra vállalkozik, hogy megvizsgálja vajon az aratógépek elterjedése esetében a magyar mezőgazdaság lemaradása közel egy évszázados-e Nyugat-Európához viszonyítva, vagy ez esetben „pontosítani” kell a korábbi megállapítást. Mielőtt azonban a kérdés megválaszolására rátérnénk meg kell vizsgálnunk azokat a feltételeket, melyek az aratógépek széles körű alkalmazását indokolták. A legfontosabb indokok a következők voltak: a) munkaerőhiány, b) kedvező beszerzési ár és körülmények (gyártás, kereskedelem), c) a piacok gyors elérése. 2. Az aratógépek elterjedésének esélyei Magyarországon a) Munkaerőhelyzet A magyar mezőgazdaság 19. századi ismertetésében szó esett arról, hogy az egyoldalú szemtermelést folytató és robotgazdálkodásra épülő mezőgazdaságunkat felkészületlenül érte a jobbágyfelszabadítás. A robot megszűnésével a gazdaságok túlnyomó többsége elesett az ingyen munkától, amit egyrészt bérmunkával, másrészt gépesítéssel lehetett volna pótolni, az ehhez szükséges tőke viszont nem állt a birtokos osztály rendelkezésére. Történetírásunk úgy ítéli meg, hogy a jobbágyfelszabadítást követő „átmeneti” időszakban — az abszolutizmus idején — még a termelés növekedését akadályozó munkaerőhiány is fellépett, különösen ott ahol lakott területektől távol fekvő, eddig művelés alatt egyáltalán nem álló területeket kapcsoltak be a mezőgazdasági termelésbe. (Általában gabonával vetették be a korábban csak legeltetésre használt földterületet.) Azonban a magyar mezőgazdaság állandó munkaerőhiányban nem szenvedett, legfeljebb az ország egyes területein, de ott is csak a betakarítás időszakában. A munkaerőhelyzet ilyen alakulása jellemző az I. világháború kitöréséig, még akkor is ha figyelembe vesszük a kivándorlás mértékét, — mely elsősorban az agrárnépességből nyerte utánpótlását — valamint az iparosítás ütemének növekedését. Mégegyszer hangsúlyozva; tájegységenként eltérő mértékben ugyan, de Magyarországon munkaerőfelesleg halmozódott fel, ez együtt járt a viszonylag alacsony munkabérekkel, ami viszont nem siettette a gépesítést, így a gépi aratás nagyobb kiterjesztését sem.9 Ellenben a század vége felé egyre sűrűbbé és szervezettebbé váló aratósztrájkok az aratás gépesítésére ösztönözték a birtokosokat. „... a kezdődő agrárius mozgalom elsősorban az aratás, tehát a termelés legmunkaigényesebb és leginkább időhöz kötött szakszának lebonyolításában állították problémák elé a földbirtokosságot, amely az államhatalom fegyveres brutalitását ugyanúgy fel tudta használni érdekeinek megvédelmezésére, mint az elnyomorodott vidékek agrárproletár munkástartalék-tömegeit, ugyanakkor az aratás gépesítésének fokozását is állandó fenyegetésként szegezte szembe a munkásság törekvéseivel.” — állapította meg Barbarits Lajos.10 b) A piacok gyors elérésének kényszere Magyarország is bekapcsolódott a világ gazdasági vérkeringésébe és a magyar mezőgazdaság sem függetleníthette magát a világpiac konjunkturális és dekonjunkturális mozgása alól. Az általános fejlődési tendencia az intenzív 145
