Technikatörténeti szemle 10. (1978)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Palló G.–Gazda I.: „Experimentum crucis” volt-e Eötvös Loránd mérése?

védelme körüli csatározásokban Einstein egyes népszerűsítő cikkeiben úgy érvelt, mintha mégiscsak az Eötvös-mérések inspirálták volna. Londoni beszédében például azt mondta, hogy ,,az általános relativitáselmélet keletkezése elsősorban annak a tapasztalati ténynek köszönhető, hogy a testek tehetetlen és súlyos tömege számszerűen egyenlő."

11 Máshol óvatosabban csak azt állítja, hogy „az általános relativitás-elv érvényét kézenfekvővé teszi" ez a tapasztalat.

12 Ha ezeket és az ehhez hasonló kitételeket pontosan akarnánk értelmezni, össze kellene vetnünk a szövegek filológiai elemzését az általános metodológiai megfontolásokkal, éppen úgy, ahogy G. Holton tette, amikor bebizonyította, hogy a Michelson kísérlet nem volt a speciális relativitáselmélet experimentum crucisa.

13 Erre itt nincs terünk, ezért csak a véleményünket megerősítő néhány tény felidézésére szorítkozunk. Szerencsénkre a híres Schilpp-kötetbeli önéletrajzon kívül, rendelkezésre áll Einstein egy cikke, amely kimondottan az általános relativitáselmélet keletkezésével foglalkozik. Ebből kiderül, hogy a speciális elmélet általánosításakor „a tömegpontoknak a gravitációs térben érvényes mozgástörvényét is összhangba kellett hozni a speciális relativitáselmélettel."

14 Próbálkozásai közben kezdte sejteni, hogy a tehetetlen és súlyos tömeg egyenlősége „a tehetetlenség és gravitáció mélyebb lényegének a kulcsa... Amennyiben ez a tétel bármilyen jelenségre igaz... ez arra mutat -— írja Einstein —, hogy a relativitás elve egymáshoz viszonyítva egyenlőtlen mozgást végző koordinátarendszerekre is kiterjesztendő."

15 Látjuk tehát, hogy a történet az 1905-ös speciális elmélet általánosításának útja, nem pedig az Eötvös-mérés konklúziója. Ha fellapozzuk az általános elmélet 1916-ban, az Annalen der Physik-ben megjelent klaszszikus cikkét, amely persze nem történeti formában adja elő az elméletet, a gravitáció magyarázatakor szintén megtalálhatjuk a kétféle tömeg ekvivalenciájának elvét. De vajon Eötvös bizonyító kísérletei befolyásolták-e Einsteint e posztulátum kimondásában? Már ezen eredeti cikk alapján is hajlamosak lennénk nemmel válaszolni, mert itt is csak egy lábjegyzetben hivatkozik Einstein Eötvösre, mint aki „nagy pontossággal kísérletileg igazolta", hogy a gravitációs erőtér „minden testet ugyanakkora mértékben gyorsít".

16 Önéletrajzi megjegyzéseinek utalása is többféleképpen értelmezhető.

17 Egyértelmű ítéletre csak a már idézett történeti visszaemlékezés jogosít fel. Einstein itt azt írja, hogy a tehetetlen és súlyos tömeg egyenlőségének „szigorú érvényességében Eötvös szép kísérleti eredményeinek nem-ismeretében sem kételkedtem, amely kísérletekről — ha jól emlékszem — mondja Einstein — csak később értesültem."

18 Ezzel a mondattal zárjuk érvelésünket. Ügy gondoljuk, ebből világosan kiderül, hogy az Eötvös-mérés immár nemcsak logikailag, de történetileg sem volt kündulópontja az általános relativitáselméletnek, s így nem tartható fenn az a legenda, hogy az Eötvös-mérés ezen elmélet experimentum crucisa lett volna.

19 Ha mindeddig helyesen érveltünk, egyetlen mérésről talán sikerült bebizonyítanunk, hogy semmiképpen nem tekinthető experimentum crucisnak. Úgy gondoljuk, hogy hasonló gondolatmenettel más példákon és általánosságban is lehetne érvelni, sőt az érveket mutatis mutandis át lehetne vinni a cáfolatra hivatott mérésekre is, és így lényegében hasonló módon el lehetne jutni a mérések experimentum crucis jellegének elvi kétségbevonásához. Természetesen másféle eljárás is követhető. A popperianizmus kritikája a legerőteljesebben érvelő T. S. Kuhnt

20 és a tőle lényegében különböző állásponton levő Lakatos Imrét szintén az experimentum crucissal összeegyeztethetetlen tudományfejlődési modellekhez vezették, utóbbi