Technikatörténeti szemle 10. (1978)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Palló G.–Gazda I.: „Experimentum crucis” volt-e Eötvös Loránd mérése?

vízszintes helyzetű fémrúd volt, amely a végein van megterhelve. Ha a végeken elhelyezett tömegekre ható vonzóerők nem egyenlőek, úgy a rúd vízszintes síkban elfordul (oka az előbb említett erőösszetevési jelenség). Elforduláskor a felfüggesztő-szál megcsavarodik, ugyanakkor annak rugalmassága azt eredeti helyzetébe próbálja visszavinni. A rúd végül az egyensúlyi helyzetben áll meg, ekkor tehát a ráható erők forgatónyomatéka egyenlő lesz. Ennél az eszköznél a platinadrótnak kitüntetett szerepe van, hiszen annak állandó rugalmassága biztosítja a mérés sikerét. A további hatások csökkentésére az eszközt hármasfalú szekrénybe helyezték, a rúd elfordulását pedig tükörleolvasással mérték. Ezeket az eszközöket Eötvös részére Süss Sándor mechanikus készítette. Eötvös és munkatársai a nyolcvanas években üveg, antimonit és parafa, illetve az inga másik oldalán sárgaréz anyagokra igazolták, hogy a súlyos és tehetetlen tömegük közötti eltérés húszmilliomodnyinál kisebb. E kezdeti eredmények nyomán a göttingeni Georg August Egyetem 1906-ban pályázatot írt ki a mérések folytatására, illetve részletesebb igazolására. E pályázatot az Eötvös—Pékár—Fekete kutatócsoport nyerte meg, amelyben többek között az alábbi mérést ismertették. A rúd egyik végére platinát, a másikra a megvizsgálandó anyagot helyezték. Álljon kezdetben a rúd kelet—nyugati irányban és olvassuk le annak alapállását. Ezután 180 fokkal fordítsuk el azt és ismét olvassuk le állását. Ha a tömegekre ható vonzóerők különbözőek lennének (irány szerint), akkor a nehézségi erők is. Tehát elcsavarodás jönne létre. Ezt az elcsavarodást nem észlelték, s ezért arra következtettek, hogy a tömegvonzásban nincs eltérés, így a kísérletet joggal nevezhetjük fontos, negatív kimenetelű kísérletnek. Eredményüket, mely végül is a súlyos és tehetetle-i tömeg egyenlőségére vonatkozik (a mérési pontosságon belül) itthon 1920-ban,

3 külföldön 1922-ben, tehát Eötvös halála után publikálták.

4 Méréseiket Renner János 1935-ben további egy nagyságrenddel, majd később külföldi tudósok még tovább pontosították. Eötvös és kutatócsoportja a század tízes éveiben végzett méréseivel arra az eredményre jutott, hogy egy test súlyos és tehetetlen tömege közötti eltérés kótszázmilliomodnyinál kisebb. Az Eötvös-kísérletek tehát elképesztő precizitással bizonyították a tehetetlen és súlyos tömeg számszerű azonosságát. A módszer helyességét igazolja közismerten széles körű felhasználhatósága, elég talán a sághegyi expedícióra,

5 a Balaton jegén végzett mérésekre utalni,

6 vagy a geológiai és geofizikai alkalmazásokra, pl. a Föld alakjának kérdésére

7

, és a nyersanyagkutató geológia gazdaságilag is oly nagy hasznot hajtó eredményeire. E sikerek aligha vonhatók kétségbe.

8 Minket azonban itt elsősorban a mérések tudománytörténeti jelentősége érdekel, tehát az, hogy mennyiben járultak hozzá a fizikában kifejtett ontológiai nézetek átalakításához. Három, szinte hajszálpontosan megegyező állítás finom különbségeit kell kielemeznünk. Az állítás az, hogy a tehetetlen tömeg azonos a súlyos tömeggel. Akik állítják: Newton, Eötvös, Einstein. Newton, mint fenomenális tényt szögezi le, és nem tudja megmagyarázni; Eötvös bebizonyítja számszerű igazát, és végül Einstein megmagyarázza. Azt mondja, hogy „a magyarázathoz úgy jutunk el, ha a relativitáselméletet egymáshoz képest gyorsuló koordinátarendszerekre is kiterjesztjük... Ennek következménye — folytatja Einstein —, hogy a tehetetlenség és a súly egyenlőségére alapozott általános relativitáselmélet a gravitációs erőtérre is szolgáltat