Technikatörténeti szemle 10. (1978)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Szabó G. Cs.: A mérési módszerek fejlődése a gazdaságtudományokban

gazdálkodás tanulmányozásához szükséges gazdasági jelenségek számszerűsítési kérdései. Kiemelkedő alakjai ennek a szovjet D. V. Szavinszkij, V. Sz. Nyemcsinov, Sz. G. Sztrumilin és a lengyel O. Lange. A magyar statisztikusok közül különösen sok gazdaságstatisztikai kérdés vizsgálatáról közismert Kőrösy József, Keleti Károly — aki már kísérletet tesz az életszínvonal mérésére — Buday László, Földes Béla, Jordán Károly, Laky Dezső, Varga István — vagy a ma is tevékenykedő Theiss Ede. A gazdaságstatisztikai irányzat ma is egyik fontos területe a gazdaságtudományok mérési problémáival foglalkozó irányzatoknak, és elsősorban a klasszikus közgazdasági jelenségek mérésével és számszerűsítésével foglalkozik (ökonometria). Előadásomban elsősorban a vezetés- és szervezéstudomány és az ehhez szorosan kapcsolódó egyéb emberközpontos tudományok (üzempszichológia, üzemszociológia stb.) mérési kérdéseivel foglalkozom, ezért ezen irányzattal kapcsolatban egyetlen mérési problémára utalok: a leszármaztatott adatokkal (viszonyszámok, indexek, átlagok stb.) kapcsolatos méréselméleti hiányosságokra. Közvetlen adatnak nevezünk olyan számértékeket, amelyek közvetlen mérés eredményei. A gazdasági gyakorlatban azonban ezek az elsődleges mérések sokszor semmitmondóak, azért a különböző mutatók a helyes döntésekhez nélkülözhetetlenek. E mutatók során azonban különös figyelmet kell fordítani az esetleges méréselméleti és szakmai nehézségekre — amelyeket hajlamosak vagyunk elhanyagolni. Előfordulhat ugyanis, hogy két arányos skálán mért adat hányadosaként képzett mutatószám mérési szintje megváltozik, leszármaztatott adat alacsonyabb szintű skálán mérhető (például: ilyen jellemző példa a műszaki gyakorlatban a decibel skála, vagy a gazdasági gyakorlatban egyes korábbi beruházás gazdaságossági mutatók). Más oldalról sajnos még ma is gyakori, hogy különböző mesterkélt, formális mutatókat konstruálunk, amelyek ugyan arányos skálának tűnnek, de nemcsak hogy nincs értelmük, hanem egyenesen félreorientálnak (például: a termelékenység mutatók számtalan vállfája.) ilyen esetben értelmetlen a mérés, a számszerűsítés erőltetése és a rangsor skálákra történő visszalépés és különféle rangmódszerek alkalmazása javasolható. A szervezés- és vezetéstudomány területén kitüntetett szerepük van a Stevensféle méréselmélet szerinti alacsonyabb szintű mérési skáláknak, elsősorban a rangsor skáláknak. Stevens-skála elméletében a mérés legalacsonyabb szintje a névleges mérés, ahol tulajdonképpen számokat használunk azonos dolgok (jelenségek, személyek stb.) megjelölésére (illetve megkülönböztetésére). E skálán történő mérésnek tehát látszólag nincs sok jelentősége, de ha néhány ilyen nélkülözhetetlen mindennapi mérésre gondolunk, akkor fontosságuk belátható (személyi és más igazolványok, gépjárművek, közlekedési viszonylatszámok, irányítószámok, szociológiai felmérések stb.). Igen előnyös a mérés azért is, mert gyakoriságok megállapíthatók az azonosítás révén, így az erre épülő statisztikai módszerekkel eredményes feldolgozásuk, döntésre előkészítésük megoldható. A rangsor skálán a különböző jelenségeket egy közös tulajdonság szerint hasonlítjuk össze. E skálának a vezetés- és szervezéstudomány területén elsődleges szerepe van. A legtöbb tulajdonság, összefüggés mérésére e területen ugyanis nem tudunk közös mértékegységet sem találni, nem hogy abszolút nullpontot, hogy ezáltal esetleg intervallum, illetve arányos skálán mérni tudjuk őket. Ilyen problémáknál rendsze-