Technikatörténeti szemle 10. (1978)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Szabó G. Cs.: A mérési módszerek fejlődése a gazdaságtudományokban

rint csak rangsorba tudjuk állítani az egyes dolgokat (személyeket, jelenségeket stb.), bizonyos preferenciákat tudunk megállapítani közöttük. Ilyen méréssel tehát megállapítható, hogy több dolog (személy, jelenség stb.) közül számunkra melyik a jobb, kedvezőbb, gazdaságosabb, értékesebb, tetszetősebb, szervezettebb stb. — azonban arra nem kapunk választ, hogy mennyivel! Hiszen az ilyen mérésnek nincs közös mértékegysége! A számokkal való operálás során azonban hajlamosak vagyunk erről sokszor elfeledkezni és ez komoly félreértések forrása! Rendszerint ilyen skálán mérhetők a különböző rendszerek emberi tényezőivel kapcsolatos tulajdonságok (pszichológia, szociológia, ergonómia). Klasszikus esetei ennek a különböző teszt- és pontrendszerek. Közismert egyéb példái a földrengés erősség Richter skálája, a szélerősség Boufre skálája, az árvízvédelmi készültség foka, az égési sebek erősségi foka, ásványkeménységi skála. Ilyen szinten tudjuk mérni ma szervezeti struktúra, a szervezettség szintjót, a gazdaságosságot, a minőséget (!), a hatékonyságot stb. Különleges szerepe van ennek a skálának azért is, mert a rendszerek többcélúsága következtében a különböző célok azonos szintre hozása kapcsán rendszerint ide jutunk vissza, hiszen hiába tudjuk a rendszer egyes céljait arányos skálán mérni (például: a vállalat teljesítménye, gépi kapacitása, bevétele, költségei), ha másokat csak alacsonyabb szinten (például: a termékek minősége, a piaci hírnév megtartása, a népgazdasági fontosság, társadalmi elvárások) — a legalacsonyabb szint a mértékadó! Ezért lényeges feladat rangsor skála matematikai lehetőségeinek tanulmányozása, a matematikai statisztika különféle ún. rang módszereinek továbbfejlesztése, a nem paraméteres eljárások kutatása és alkalmazása, a rangskála szintemelésére alkalmas eljárások bevezetése (például: a Neumann— Morgenstern, a Churchmann—Ackoff—Arnoff, vagy a Guilford eljárás). Sajnos ezek — éppen a Campbell-féle elmélet még általánosabb elterjedtsége miatt — éppen a matematika és a statisztika kevésbé preferált területei közé tartoznak. A szocialista országokban pedig az e területeken végzett kutatómunka iránti igény igen erős. A társadalmi fejlődés középpontjába minden szocialista országban a gazdasági kérdések kerültek. Az utóbbi időben lezajlott nagy jelentőségű pártkongresszusok a hatékonyság és minőség javítását tűzték ki célul. A javításhoz azonban először mérni kell tudni ezeket. És nem állíthatjuk, hogy megoldott akár a hatékonyság, akár a minőség mérése. A minőség egyes összetevőit például tudjuk ugyan intervallum és arányos skálán mérni (elsősorban a klasszikus műszaki paramétereket), más összetevőket viszont (külső, forma, tetszetősség, korszerűség, érzékszervi jellemzők, fogyasztói megítélés stb.) csak legfeljebb rangskálán. A komplex minősítés ezért csakis rangskálából kiinduló eljárásokkal képzelhető el. Ugyanez a helyzet a menynyiség-minőség közös értékelése esetén is. Mindezek ellenére az ilyen minőségi jellemzőkre kidolgozott pontrendszerek rangskála adataival rendszeresen arányos skála számításokat végzünk (összeadjuk, átlagoljuk stb.). Ez elvi hiba, mint ahogyan az a különböző tesztekre paraméteres statisztikai eljárásokat alkalmazni (orvostudományban, pedagógiában, pszichológiában ez sajnos általános). A minőségi szint tényleges emelése nem képzelhető el anélkül, hogy a minőség mérésében meglevő méréselméleti hiányosságokat kiküszöbölnénk! Végezetül még egy kérdést érintek röviden, ami kézenfekvő lehet. Miért nem megfelelő mérőeszköz a gazdaságtudományok területén a pénz, ami pedig arányos skálán mért ? Előadásom egyes gondolatai már választ adtak erre a kérdésre is. Egy szocialista vállalat céljai között csak egyesek lehetnek a nyereséggel, az árral, a költsé-