Technikatörténeti szemle 10. (1978)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Szabó G. Cs.: A mérési módszerek fejlődése a gazdaságtudományokban

mégis taián éppen a természettudományok művelői előtt kevésbé ismert — Stevens féle értelmezéséhez. A hagyományosnak mondható Campbell — és a hozzá nagyon közel álló Russelféle felfogás szerint a mérés számjegyek hozzárendelése anyagi rendszerek tulajdonságaihoz (illetve ezek bizonyos mennyiségeihez). Stevens szerint, ha bizonyos szabályok szerint számokat rendelünk dolgokhoz vagy eseményekhez, akkor már mérésről beszélünk — tehát akkor is, ha bizonyos dolgok megnevezésére számokat használunk. A szervezés- és vezetéstudomány, de az ökonometria és a szociometria számára is Stevens és az ő elméletére épülő későbbi felfogások (például: Coombs) nyitották meg a lehetőséget a bűvös mérhetőség területére történő belépéshez. Igaz ugyan, hogy Campbell elmélete is elismeri a sorrendi mérési skála létezését, azonban a természettudományok — és elsősorban a műszaki tudományok —• területén igen csekély a jelentősége — így gyakorlatilag e tudományok művelői számára a mérés fogalma azonosult a Stevens-féle felfogás arány skáláján mérhető tulajdonságok számszerűsítésével. Ez csaknem érthetővé teszi, hogy a mérés kérdése a természettudományok területén elsősorban a mérőeszköz használati módjával, a mérés technikájával, a megfelelő mérési módszer kiválasztásával kapcsolatos — és kevésbé kutatott terület a megfelelő mérési skálák kidolgozása. A gazdaságtudományok — és az utóbbi fél évszázadban elsősorban a vezetés- és szervezéstudomány — viszont igen nagy erőfeszítéseket tettek és tesznek annak érdekében, hogy jelenségeiket egyszerűen és gyorsan mérni tudják, tehát megfelelő mérési skálákat dolgozzanak ki. E folyamat kapcsán derült azonban ki, hogy bár az egyes tudományágak a természettudományok területén kifejlesztették saját mérési módszereiket és eljárásaikat, de az egyre inkább többtudományszakos megközelítést igénylő problémák megoldásában közös mérési nyelvre van szükség — és ez rendszerint az arány skáláról történő visszalépést igényli. Sokszor találkozhatunk azzal a paradoxonnal, hogy szinte tökéletesen tudunk technikailag manipulálni a számokkal — számítógépeink révén —, ugyanakkor a megoldandó probléma, a vizsgált rendszer néhány összetevőjét a hagyományos értelemben nem tudjuk mérni (különösen áll ez az emberi tényezővel kapcsolatban). Érdekes tény, hogy a gazdaságstatisztikához —• tehát bizonyos gazdasági jelenségek számszerűsítéséhez — kapcsolódnak a statisztikai tudomány első forrásai: az államtudományokhoz és a politikai aritmetikához. A német G. Achenwall például az 1700-as évek közepén magát a statisztikát is úgy határozza meg, mint „az állam szempontjából nevezetes dolgok tudományát." Ez a statisztika persze akkor inkább verbális leírás volt (például az ország népes, természeti kincsekben gazdag, ipara virágzó), bár az irányzat későbbi hívei igyekeznek ezt egyre számszerűbb irányba vinni. A politikai aritmetika megalapítói Angliában működtek a XVII—XVIII. században. (W. Petty, J. Graunt majd E. Halley), akik elsősorban népességstatisztikával foglalkoztak. A gazdaságstatisztika területén minőségi ugrás következik be a statisztikai módszertan XIX. század végi XX. század eleji fejlődésével párhuzamosan. Olyan neves gazdaságstatisztikusokat találunk a statisztika művelői között, mint M. G. Kendall, L. Botkiewicz vagy W. Leontieff. A gazdaságstatisztika egészen új területei alakultak ki először a Szovjetunióban, majd a II. világháború után a többi szocialista országokban: a népgazdasági ágak összefüggéseinek, szakstatisztikáinak, a szocialista termelési viszonyok és a terv-