Technikatörténeti szemle 9. (1977)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - ifj. Bartha L.: Hell Miksa és a pontos földrajzi helymeghatározás fejlődése a XVIII. században

egyenlítőtől északra van —, lényegében megegyezik a ma is alkalmazott alakkal. (Hell, 1775., Hell, 1775a.) Az egyenlő delelési magasságok módszerének egyik nagy előnye, hogy az okulárra szerelt csavarmikrométerrel a relatív szögmérés sokkal pontosabban végezhető, mint a quadrans durvább skála-beosztásán. Ezen kívül a délen delelő csillag horizont feletti magasságát a refrakció növeli, és ezzel a deklinációt is növeli, míg az északon delelőnél ugyan ilyen mértékben növelve a magasságot, a deklinációt csökkenti. Mivel egyenlő magasságokban a refrakció is egyenlő mértékű, a két csillag eltérése egymást kiegyenlíti, így a légköri sugártörés hibája a mérésből kiesik. (Hell-Jungnitz, I.) A módszer előnyei szembeszökők. Így például Koppenhága hagyományos módszerekkel szélességmérésének középhibája, 6 mérésből ±6"3 a Vardő szélesség meghatározásának középhibája, ugyan azt a műszert alkalmazva, Hell módszerével 5 mérésből ±1','2, tehát ötször kisebb. Weiss Ferenc nagyszombati, majd budai csillagász egy igen pontos angol zenit-szektorral +3','4 középhibával mért, míg Madarassy János Egerben egy jóval kisebb quandrassal ±l','l középhibával dolgozott. (Madarassy, 1784. Weiss, 1781.) Weiss nagyszombati mérései során egyetlen csillagpár megfigyelésével érte el azt a pontosságot, mint amit a hagyományos módszerek sok éves sorozata nyújtott. (Weiss, 1775.) Igen fontos volt Hell módszerének alkalmazása a magyarországi csillagvizsgálók: Nagyszombat, Eger, Buda, Gyulafehérvár és Kolozsvár földrajzi szélességének pontos meghatározásában. (Hell, 1777., Mártonffy-Triesnecker, 1800., Bede 1802.) Ezeknek a fontos alappontként szereplő helyeknek földrajzi szélességében a korábbi mérések +56" bizonytalanságot hagytak. Hell módszere — a leggyengébb kolozsvári adatot is beszámítva — több mint tízszer nagyobb pontosságot biztosított: +5"-es középhibát. A későbbi mérések, tökéletesebb eszközökkel sem adtak jobb értéket. Végeredményben Hell módszerének alkalmazása a földrajzi szélesség mérésének bizonytalanságát +150 méterre, kedvező esetben +30 méterre csökkentette a földfelszínen mérve. Az egyenlő delelési magasságok módszerét eredményesen alkalmazták több európai kartográfiai bázismérésnél. Ilyen volt például Christoph Lichtenberg göttingai kutató 1776-os nagy felmérése, amelyet a kor legtökéletesebbjeként ismertek. (Herrmann, 1962.) Nagy elismeréssel nyilatkozott az eljárásról Dániel Bernoulli és Leonhard Euler is. A XIX. század első felében, a pontosabb szögbeosztású műszerek, az ismétlő körleolvasás és a teljeskörök alkalmazása kiszorította a lassúbb HorrebowHell módszert. Ezért Andrew Talcott kapitány az Egyesült Államokban (1797— 1883.) valósággal újra felfedezte a módszert 1857-ben. Ez okból terjelt el ma áltálában használt „Horrebow—Talcott módszer" elnevezés. (Forbes, 1974., Wolf, II. p. 89.) Utóbb Rudolf Wolf azt a megállapítást közölte, hogy az eljárást már a híres Arábia-ütazó Carsten Niebuhr (1733—1815) is alkalmazta és leírta. Hell északi expedíciója idején baráti kapcsolatba került Niebuhrral valamint Peder Horrebow fiával, Christiannal is. Elképzelhetőnek tűnt tehát, hogy tőlük értesült az eljárás lényegéről. (Wolf, II. p. 89.) Valójában azonban Niebuhr nem alkalmazta az egyenlő delelési magasságok módszerét. Arábiai útleírásában ugyanis azt írja, hogy egy igen jó quandranssal rendelkezett és: ~- .-