Technikatörténeti szemle 9. (1977)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - ifj. Bartha L.: Hell Miksa és a pontos földrajzi helymeghatározás fejlődése a XVIII. században

párizsi meridiánra vonatkoztatva (1761—63). Ennek során részletesen kidolgozta a jupiterholdakkal végzett mérés legnagyobb biztonságot nyújtó módszerét. Előírása szerint (Hell-Jungnitz, L, Hell, 1765): — Csak a két belső (I. és II.) jupiterhold adatai használhatók fel; — Mindig egyazon távcsővel kell dolgozni; — Legalább 30—40 jupiterhold-fogyatkozást kell felhasználni, ezek fele belépés, fele kilépés legyen; — A Jupiter oppozíció ja körüli 3—4 nap adatait nem lehet figyelembe venni. Hell megítélése szerint módszerével a hosszúság különbségek 1—2 secundum pontossággal, azaz ±15—30"-re állapíthatók meg. A Buda, Eger, Greenwich, Jóreménység-fok (Cape of Good Hope), Kremsmünster, Milano, Nagyszombat, Stockholm, Upsala és Wien hosszúság mérések (Párizsra vonatkoztatva) valóban megfelelnek a kívánalomnak, amennyiben a jelenlegi adatokkal összehasonlítva Hell méréseinek négyzetes középhibája ±2, 0 azaz 30", ami közepes földrajzi szélességen mintegy +600 méter eltérésnek felel meg. Ezt a pontosságot, a XVIII. század végéig más módszerekkel sem sikerült felülmúlni. Hell módszerével végezték a második francia átfogó térképezés csillagászati helymeghatározásait. Igen fontos volt Hell módszerének alkalmazása a magyarországi obszervatóriumok: Nagyszombat, Eger, Buda és Gyulafehérvár pontos helymeghatározásában. Amíg a korábbi térképezések hibája a X -ban ±12'-re rúg, Hell módszerével a hiba +12", azaz a régebbi mérések 1/60-adára csökkent. Ezt a pontosságot később sem sikerült még javítani, bár az osztrák Franz v. Paula Triesnecker már javított holdtáblázatok alapján végezte számításait. (Hell, 1781., Madarassy, 1784., Triesnecker, 1798., Weiss, 1781.) Hell eljárása a jupiterholdakkal végzett mérések elérhető maximális pontosságot jelenti. Mivel a holdak fényesség csökkenése az árnyékbalépéskor, és fénynövekedése a kilépés idején mintegy 90—100 másodpercig tart, az eltűnés és előbukkanás legfeljebb 1—2 másodperces bizonytalansággal állapítható meg. (Ahnert, 1963.) Ennél nagyobb biztonságot azonban a XIX. század elejéig más módszerekkel sem érhettek el. A földrajzi szélesség ( <p ) problémája A szélesség meghatározására már az ókorban is használtak, elvileg teljesen helyes módszereket. Lényegében minden szélesség mérés azon a geometriai öszszefüggésen alapszik, amely szerint az égi pólus (P) horizont feletti magassága egy adott földrajzi helyen (h) azonos ennek a helynek a földrajzi szélességével: <p = h (p). A tényleges méréseknél általában valamely jól ismert koordinátájú égitest horizont feletti magasságát állapítják meg a delelés pillanatában. (Gruber, 1883.) A látóhatár feletti magasság mérésének pontosságát eleve megszabja a szögmérő műszer fokbeosztásának finomsága. Emellett azonban nehezen figyelembe vehető hibatényezőként lépett fel a légköri sugártörés, amely kissé megnöveli a horizont feletti magasságot, mégpedig annál nagyobb mértékben, men-