Technikatörténeti szemle 9. (1977)

KRÓNIKA - Bandefy László: A magyarországi földmérés és térképészet fejlődéstörténete a Mezőgazdasági Múzeum kiállításának tükrében

Bogovich Károly 1821. évi részletes Bodrog-felméréséről, amely a múlt század húszas éveinek térképei sorában Huszár Mátyás klasszikusan szép és példásan pontos, részletes és minden vonatkozásában megbízható vízrajzi felméréseivel egyenrangúnak mondható. Századunkat a tematikus térképek gazdag válogatása képviseli. Ez a csoport időrendben néhány XVIII. századi térképpel kezdődik. Így Boscovic Roger József horvát csillagász a pápai államban 1750 és 1753 között végrehajtott fokmérésének a pápához szóló jelentésével, s az ehhez tartozó térképpel. Ezt követi Vásárhelyi Pálnak 1843. évi „Esetmérési térképe", amely már az Adriára vonatkoztatott magasságokat tünteti fel bécsi ölméretű rendszerben. Ezeket néhány jeles vízrajzi térkép követi, mint például Kiss József Dunatérképe, Beszédes Józsefnek a Tisza és a Körösök átmetszéséről készített térképei és tervei. Itt említjük Kreybig Lajosnak ugyan egysíkú szemlélettel készült, de mindenképpen úttörő talaj térképeit, valamint Sümeghy Józsefnek a Tiszántúlt bemutató korszerű geológiai felvételeit. A topográfiai és turista térképeket is több kiválóan szép lap képviselte. Történeti értékű közöttük a Magas Tátrának 1897-ben Bécsben megjelent színes térképe. (A legelső olyan térképe ez a Tátrának, amely a csúcsokat megbízható magasságmérések alapján tünteti fel.) Számos szép régi és újabb atlaszt láttunk a kiállításon; így az I. Rákóczi György tulajdonában volt Mercator-atlaszt; a neves Homann-műhely 1731. évi világatlaszát, a Münster-cég „Cosmographia Universalis"-át, egy 1737. évi bécsi atlaszt Mikoviny „Nova Regni Hungáriáé Delineatio ..." című, 1735-ben készült térképével. Elismerést váltottak ki a Kartográfiai Vállalat ízléses kiállítású és jól szerkesztett magyar és idegen nyelvű világ- és történelmi atlaszai; nem különben az 1937-es kiadású, ma is nagyra értékelt ÁTI Kisatlasz. Hiányoztak azonban a legkorszerűbb tematikus atlaszok, mint például az Állami Földtani Intézetnek Schmidt Eligius Róbert szerkesztette, valóban világhírű „Magyarország vízföldtani atlasza" (1963) az Országos Meteorológiai Intézetnek Kakas József szerkesztette, két kötetes „Magyarország éghajlati atlasza" (1965—1968). Még inkább meglepő, hogy a VITUKI-nak immár 19 folyónkról közel 30 kötetben megjelent Vízrajzi Atlasz-sorozata teljesen elkerülte a rendezők figyelmét. A hazai földmérés legrégibb írott emlékeit a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat két páratlanul szép hasonmás kiadású könyve: Lossai Péter 1498. évi, illetve Puehler Kristóf 1563. évi munkái, valamint Szombathelyi Benedek rudasmester 1525 körüli mérnöki tevékenységére vonatkozó oklevelek térkép-másolatai képviselték. Élénk érdeklődést keltett a ma legrégibbnek ismert magyarországi telekkönyv; a lékai uradalom catastrumát főúri birtokosai: Nádasdy Tamás majd Ferenc, illetve Esterházy Pál nádor parancsára a XVII. századtól kezdve vezették. Az első Matteus Craiter 1632 évi kataszteri térképei mellett az 1856— 1860-as évek régi telekkönyveit is láthattuk. Az Institutum Geometricum első éveiből származó mérnöki oklevelek mellett a „Mérnöki Intézet" tanárai által írt első tankönyvek töltöttek meg néhány szekrénykét. Itt kapott helyet Beszédes József „Gyakorlós inzsenéri értekezés Rába reguláció" című tanulmánya (1830).