Technikatörténeti szemle 9. (1977)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - Hronszky I.: A gőzsűrűségmérések és a XIX. századi atomelmélet

méréseket a gőzök viselkedésének vizsgálata céljából végzett, tehát nem molekula vagy atomsúlymeghatározásra.

5 Dumas utal rá, hogy Dulong kéngőz sűrűségének mérésére épített egy készüléket, és ezt neki is megmutatta.

6 Érdekes megemlíteni, hogy Berzelius a „Lehrbuch der Chemie"-ben azt a nézetét fejtette ki, hogy a gőzsűrűség-mérés módszere alapvető technikai nehézségeket rejt magában, ezért kivitelezése nagy ügyességet igényel. Mint lehetőséget a molekulasúlymeghatározásra nem tekintette jelentősnek.

7 Természetes volt mégis arra gondolni, hogy a gázsűrűségmérések mellett gőzsűrűségméréseket is végezzenek, és olyan anyagok atom- ill. molekulasúlyát, amelyeket eddig csak közvetett úton határoztak meg, közvetlenül is meghatározzanak. Dumas szakított azzal, hogy adott anyagmennyiség által betöltött térfogatot mérje, fordítva, az adott térfogatban található gőzmennyiség súlyát tette vizsgálat tárgyává. Ezzel egycsapásra megszűnt a Gay-Lussac féle mérési eljárásban jelentkező probléma, nevezetesen, hogy magasabb hőmérsékleten a vizsgálati anyagok egyrésze a higanyt megtámadta. Dumas kiterjesztette a vizsgálatot magasabb hőmérsékletekre is. Technikai nehézséget a mérés során csupán a hőmérséklet azonosságának betartásában illetve mérésében tapasztalt. A Dumas által használt vízfürdő, kénsavfürdő, ill. olvadékfürdő lehetővé tette, hogy normális hőmérséklettől a vörösizzásig terjedő tartományban mérjen. Méréseihez higany illetve levegőtermométert használt. Dumas eljárása példát mutat az egyszerű technikai fogások hatalmas jelentőségére a kísérleti technika fejlődésében, egy-egy módszer elterjedésében. Utaltunk már rá, hogy a kor valószínűleg legügyesebb kísérletezője, Berzelius a gőzsűrűségmérésben kevés fantáziát látott. Dumas tudta, hogy az általa bevezetett technikai eljárással egy olyan egyszerűsítést sikerült végrehajtania, ill. olyan mérési eljárást kifejlesztenie, amelyiknek az előnyei biztosították a laboratóriumokban való elterjedést. A probléma, amit most vizsgálnunk kell az, hogy mire volt használható a 19. század első felében az eljárás. Mindenekelőtt emlékeztetünk mégegyszer arra, hogy a gőzsűrűségi adatoktól az atomsúlyokhoz az Avogadro elv és az Avogadro féle hipotézis elfogadásán keresztül lehetett eljutni. Az atomsúlyértékek körül kialakult zűrzavar alapvető tényezőjét nézetünk szerint az képezte, hogy a többatomos elemmolekulák létezésére vonatkozó Avogadro féle hipotézist a kémikusok ebben a korbán kivétel nélkül helytelenül értékelték. Nem tudatosították ugyanis azt, hogy ez a feltevés szükségszerű következménye annak, hogy a térfogati törvényt és Avogadro elvét egyidejűleg elfogadják. Ezeknek az egyes esetekre való alkalmazása szükségszerűvé tette az Avogadro hipotézis bevezetését is. A kémikusok egy része elfogadta Avogadro azon megállapítását, hogy az addig ismert elemmolekulák kétatomosnak mutatkoznak, és azt induktív hipotézisként kezelte. Berzelius, aki az Avogadro hipotézist nem fogadta el, az Avogadro elvet csak néhány egyszerű gázra tekintette érvényesnek, és a maga térfogat — atom elméletével dolgozott. Dumas gőzsűrűségméréseihez egy általános program részeként kezdett hozzá. E program célja volt, hogy „pozitív fogalmakkal helyettesítse azokat az önkényes adatokat, amelyeken az atomelmélet majdnem teljes egészében nyugszik."

8 „Az atomok abszolút súlyának meghatározására vonatkozó törekvések túl bizonytalan adatokhoz vezettek"-mondta.

9 „Ez a bizonytalanság kétségtele-