Technikatörténeti szemle 9. (1977)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - Horváth Á.: A kronométerek kialakulása

Harrison életművéhez még annyit, hogy kronométerei ma a greenwichi tengerészeti múzeumban (National Maritime Museum, Greenwich) gyönyörűen rendbehozva, működés közben láthatók. Harrison kéziratainak csak kicsiny része maradt meg, 1376 oldalas tudományos naplóját, feljegyzéseit négy kötetbe fűzték össze és 1920-ban, öt font, 5 schillingért antikváriumban eladták. Azóta nyomoznak utána, hiába. Harrison legfőbb érdeme az volt, hogy bebizonyította, óraszerkezet valóban készíthető, ami a földrajzi hosszúság meghatározására alkalmas. A hosszúságmeghatározás alapjául szolgáló 0 meridián kijelölése sem történt máról-holnapra. Az angolok és a legtöbb hajósnemzet számára 1884-től a kiindulási 0 fok a greenwichi csillagvizsgáló udvarán kijelölt vonal. Az angol kronométerkészítők közt előkelő hely illeti Thomas Mudge-ot, aki fiával a kronométerek sorozatgyártását kifejlesztette. A később általánosan „kronométerjárat"-nak nevezett berendezést, a francia Pierre Le Roy találta fel. Ezt nevezik a „legszabadabb" járatnak, amely azután általánosan elterjedt az iparban. Hasonlót készítették még Ferdinánd Berthoud, Thomas Earnshaw és John Arnold. Le Roy 1748-ban mutatta be „Montre Marine"-nek nevezett óráját a francia Akadémiának, kifejlesztett változatát pedig 1766-ban ajánlott fel XV. Lajos francia királynak. Kiváló szakíró is volt, 1770-ben megjelent memoárjában leírta technikai fogásait. Berthoud svájci származású órás a francia tengerészeti minisztérium óraszakértője volt; nagy kétkötetes műve jelent meg az időmérés történetéről. Híresek voltak még Louis Bréguet órái is. Spanyolországban az Armada pusztulása után kezdtek a navigálás feladataival sürgősen foglalkozni, Arnoldtól és Berthoud-tól vásároltak kronométereket (ezek közül néhány ma múzeumi tárgy) és angol szakmunkásokkal próbáltak kronométerkészítő ipart teremteni, de csak mérsékelt sikert értek el. A greenwichi rádió pontosidőjelzés 1920-ban kezdődött, azóta a kronométerek jelentősége állandóan csökkent. Minthogy a huszadik században már a horgonyjáratú óraműveket is tudták kellő pontossággal gyártani, a — főleg a geodéziában használatos — nagypontosságú ankerórákat is kronométernek mondják. Napjaink kronométerkészítői közül említsük meg Thomas Mercer-t, Le Roy-t Ulysse Nardin-t, Hamilton-t. Modern kronométerek hajszálrugója és lengőkereke elhanyagolhatóan kicsiny hőtágulású anyagból készül, a régibb bimetall és más bonyolult szerkezetű lengőkerekek helyébe az egyszerű, sima invarkerék lépett. A II. világháború alatt a rádió pontosidőjelzés hajósok részére azt is jelentette, hogy az ellenséget is tájékoztatják. Ezért a kronométerek jelentősége hirtelen megnőtt, de akkor Angliában már csak a Mercer gyártotta ezeket az órákat. Szerencsére Mercer az összes alkatrészt el tudta készíteni, így a haditengerészetet elláthatták kronométerekkel. A kvarcóra, majd a karóra kivitelű kvarcóra feltalálása, az oly érdekes, kultúrhistoriai és technikatörténeti regény végére tettek pontot. Kvarcvezérlésű karóra járása — pontatlansága — havonként kb. 1 másodperc és az ilyen órát félévig nem kell kezelni (felhúzni), nem drágább a hagyományos kronométernél s így az egykor oly nagyfontosságú időmérő eszközök múzeumok, gyűjtők keresett műtárgyai lettek.