Technikatörténeti szemle 9. (1977)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - Horváth Á.: A kronométerek kialakulása

A nagydíjat, 20 000 fontot John Harrison nyerte el, aki 21 éves korában kezdett a feladattal foglalkozni, hogy 40 éven át dolgozzék rajta. Alakjáról néhány szóban meg kell emlékeznünk. Harrison 1693-ban az angliai Wakefield közelében Foulby-ben született. Apja ács volt, ő is erre a mesterségre készült, de magánúton matematikát, földmérést, órásságot tanult. Még nem volt 20 éves, nagy állóórát készített (ma a Guildhall-ban Londonban látható), melynek legtöbb alkatrésze fából készült. Több óratalálmányáról tudunk: ilyen a hőkiegyenlítést biztosító rácsinga, a különleges felhúzás, mely felhúzás alatt is biztosítja az óra egyenletes járását azután egy különös gátlómű (escapment), mely kenés nélkül is kifogástalanul működött stb. Örái pontosságát a csillagidőhöz igazította. „Műszere" egy ablakkeret és a szomszéd ház egyik kéményének oldaléle volt. A csillag képének átvonulása az irányvonalon naponta 3 perccel és 56 másodperccel tért el a szokott 4 órától ; ezt Harrison természetesen figyelembe vette. öccsével 1726-ban határozták el a pályázaton való részvételt. Minthogy a fémek megmunkálásában kisebb gyakorlatuk volt, mint a fa feldolgozásában, a szerkezetet jórészt fából készítették. Egy idő múlva a testvér elunta a foglalkozást, más elfoglaltság után nézett, John egyedül dolgozott tovább. Négy évi munkával készült el az első óra („Sea-clock" H. 1.), hivatalosan Longitude timekeeper H. 1. A Centurion, 60 ágyús hadihajón Porfcsmouth-ból Lisszabonba hajóztak vele 1736-ban, a hajón Harrison állandóan az óra közelében tartózkodott. Az úton bebizonyosodott, hogy földrajzi hosszúságmeghatározásra az óra alkalmas, de az is látszott, hogy túlnehéz, súlya 36 kg, nagy nehézkes, bonyolult szerkezetű. Számlapján a másodperceket, perceket, órákat, napokat mutató jelezte. Lengőkerék »balansz« helyett két súlyzószerű alkatrész bólogató mozgása hatott a gátlóműre. A súlyzók mindig egymással szembe mozogtak, így a hajó helyváltozásai következtében ha az egyik gyorsabban lódult meg, a másik ugyanannyival lelassult, így a két lengő rész mozgása kiegyenlítette egymást. Az óraműben szellemes berendezések csökkentették az alkatrészek súrlódását. Napi járása — tehát eltérése a csillagászati pontosidőtől — három másodperc volt. Nem kísérhetjük végig Harrison küzdelmes életútját. További két év alatt elkészült a második, majd újabb 17 év múltán a harmadik óra. Ez utóbbiban a súlyzókat két hatalmas, egymással szemben elforduló lengőkerék (circular balances) helyettesítette, rendkívül bonyolult, finom szerkezet volt. Átmérője kb. 13 cm, lengőkereke 25 mm átmérőjű, hajszálrugója hőkezelt acélból készült. Gátlóművét a már jól ismert orsójáratból fejlesztette ki, ütköző-súrlódó alkatrészeket (pallets) gyémántból köszörülték — acél helyett. A fogaskerekek cikloid fogazásúak. A voltaképpeni óraszerkezetet meghajtó motorrugót, egy nagy segédrugó időnként felhúzza, hogy mindig feszes állapotban legyen és így erőleadása egyenletes maradjon. A csapágylemezekbe (platines) fúrt lyukakba rubin csapágyköveket illesztett. Harrison óráit legkülönfélébb próbák alá vetették, előírták azt is, hogy gyártható legyen, azért egy mesterrel a négyes óra másolatát elkészíttették. Végül Harrisonnak — öregkorára — a teljes 20 000 fontot kifizették.