Technikatörténeti szemle 9. (1977)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - Eötvös S.: Az áramlásmérés fejlődése

A külön utakon járó elméletet és gyakorlatot századunk eleji tervszerű kutató munka végül is közös nevezőre hozta. Ebben nagy érdeme Prandtl határréteg elméletének volt, amely a tökéletes folyadékokra talált klasszikus törvények érvényességét a valóságos folyadékokra is kiterjesztette. Az áramlástan tudományának fejlődéstörténeti összefoglalása után tekintsük át a gyakorlati életben való bekerülését, termelőerővé való válását, amely két ágon követhető. Egyik a vízépítéstan, amely nagyobb szabású feladatot old meg, a másik ág a vízerőgépek kifejlődése. Aramlásmérés szempontjából bennünket ez utóbbi ág érdekel. A már említett Segner-kerék 1750-ben való megjelenése után háromnegyed évszázad telik el a Poncelet-kerék létrejöttéig 1829-ig. Ezt követően a fejlődés üteme felgyorsul: 20 év múlva 1849-ben megjelenik az első Francis-turbina, majd rá két évre az első örvényszivattyú. Itt szembetűnő, hogy a turbinákkal ellentétben a szivattyúk csaknem félévszázadig versenyképtelenek. Ugyanis míg a turbina, mint a hatalmas vízierőművek erőforrása első szerkesztett alakjában is 80%-nál jobb hatásfokával általában kielégítette a korszerűség követelményeit, addig ugyanebben az időben épület szivattyúk hatásfoka a 40%-ot sem éri el. E két számadat kiemelése tanulságos, mert élesen rávilágít az akkori áramlástani ismeretek alkalmazhatóságának korlátaira. Szivattyúnál ugyanis ellentétes energia átalakulás van mint turbinánál, így csak a századunk elején bekövetkezett — előbb már említett — tervszerű kutató munka tette lehetővé azt az ugrásszerű fejlődést, melynek eredményeként az örvényszivattyúk is 80—90%-ot meghaladó hatásfokkal üzemelnek. Az áramlástan tudományának fejlődése terén hatalmas lépést jelentett a repülőgépek építésének hatalmas dinamizmusa. Eredmény itt is csak a szigorúan tudományos kísérleti kutatások és klasszikus elmélet összhangba hozásával születhetett, ami a kisminta-törvény messzemenő alkalmazásával sikerült is. Az elmondottak jól példázzák, hogy bármely tudományág, amíg nem talál gyakorlati alkalmazásra, akár évszázadokig is csak elméleti síkon fejlődik, de azonnal meglepően gyors iramú fejlődésbe csap át, mihelyt gyakorlati alkalmazásra kerül, mai nyelven szólva termelőerővé válik. Az áramlásmérésekre vonatkozó társadalmi igény a vízerőgépeknél később (1856-ban) merült fel és akkoris kezdetben csak kisebb úgynevezett háztartási méretekben. A nagy iramot diktáló igény napjainkban kap egyre nagyobb hangsúlyt a folyékony és gáznemű energiahordozók mérésével kapcsolatban. A háztartási méretű áramlásmérési igényről a pesti gázvilágítással összefüggésben már volt szó. Hasonló volt a helyzet háztartási vízmérés terén is, ahol a felmerült igények kielégítésére a mindenkori magyar mértékhitelesítő hatóságok felkészültek és feladataikat ellátták. így például a Központi Mértékügyi Intézet, melyet az 1907-es évi V. törvénycikk Magyarország egész területére kiterjedő hatáskörrel a mérésügy egységes vezetésére hozott létre, már működése első évében 13 rendszerpróbát, azaz típusvizsgálatot végzett és érdekes módon valamennyit az áramlásmérés területén. Ez akkor 1 kőolajmérő, 4 gázmérő, 4 gázmérő-kiegészítő és 4 vízmérő típusvizsgálatát jelentette. A végzett vizsgálatok területén is rangos helyet kapott az áramlásmérés 102 szeszmérőgép hitelesítésének, továbbá 7 gázmérő és 9 vízmérő hitelesítő be-