Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)
A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Heckenast Gusztáv: A nagyolvasztók elterjedése Magyarországon
valamelyikükről, hogy "eigentlich ein ... Flossofen". Építőik külföldi mesterek voltak, munkásaik is részben külföldről vándoroltak be, vagy legalábbis külföldön tanultak, mint ahogy a kamara rhónici nagyolvasztójának kohótisztjeit előzőleg több ééves tanulmányútra küldték Morvaországba. 27 ) A nagyolvasztókkal kapcsolatos kutatásaimban lényegében idáig jutottam. A továbbiakban, lassan már befejezésként, néhány kutatási feladatot szeretnék még megfogalmazni, eddigi forrásimpresszióim alapján, abban a - remélem nem teljesen hiú - reményben, hogy nem csupán magamnak tűzök ki tennivalókat. Mindenekelőtt, hogy a legegyszerűbben kezdjem, nem lenne fölösleges összeállítani a magyarországi nagyolvasztók teljes jegyzékét, alapítási évükkel, működési idejükkel, tulajdonosuk és üzemvezetőjük nevével. Ki lehetne ezt a jegyzéket egészíteni az esetleg fennmaradt műszaki dokumentáció, egykorú üzemismertetések, és á terepen ma is észlelhető nyomaik számbavételével. Nem lenne fölösleges kritikailag felülvizsgálni a Magyarország vastermeléséről a XIX. század első feléből fennmaradt becsléseket. Ezek a becslések általában egymást követő tízéves ciklusokra adják meg az évi átlagos termelést. Egy modern gazdaság- és technikatörténeti elemzésnek azonban, a tényleges évi termelési adatokra és az ezekből összeálló adatsorra lenne szüksége. Nagyon hasznos lenne annak a tisztázása is, hogy az évi termelés milyen arányban oszlik meg az indirekt és a direkt vastermelés közt, vagyis, hogy mikor milyen mértékben növekszik az indirekt technológia, a nagyolvasztók részesedése a termelés összvolumenében. Mindezekhez a statisztikai vizsgálatokhoz megbízható kiindulásul kínálkozik a magyarországi és erdélyi vastermelés n. József-kori minuciózus üzemenkénti számba vétele. 28) Lényegesen nehezebb, de hovatovább megkerülhetetlen feladat lesz a késő feudális kori hazai vaskohászati szaknyelv értelmező szótárának elkészítése. Ennek a szótárnak, elképzelésem szerint, tartalmaznia kell a forrásokban előforduló valarnenynyi német szakkifejezést, ezek megállapítható egykorú latin, magyar, szlovák és román megfelelőjét, annak pontos feltűntetésével, hogy a szót hol, mikor és milyen értelemben használták, és az értelmezéshez lehetőleg csak egykorú szövegeket szabad használni. Ezen a területen akár egy üzem nyelvének önálló feldolgozása is nagy lépéssel vinné előbbre az országos áttekintést, mert minél több utat vágunk, annál könnyebben fogunk majd eligazodni a terminológia dzsungelében. Végül vizsgálni kell a személyi kérdéseket. Kik voltak a tulajdonosok, kik a tőkések? Máris bizonyos, hogy a külföldi tőke első előfutárai nem az 1820-as években jelentkeztek. Morvaországi kolostori és brünni polgári tőke közös alapitása volt már 1756-ban a klslődl nagyolvasztó, 29 ) és - igaz, eléggé jelentéktelen - bécsi tőkések kezében volt az 1780-as években a Kishont megyei rimabrézói nagyolvasztó. 3 ") További személyi kérdés, hogy honnan verbuválódtak az egyes üzemek szakmai vezetői és szakmunkásai. Az emiitett rimabrézói nagyolvasztó vezetésével a bécsi tőkések egy bizonyos Sartory urat bíztak meg, aki - véletlenül tudjuk - Augsburg mellett született, Németországban tanult, és a Sztroganoff hercegek szibériai vasmüvének vezetését cserélte fel a rimabrézóival. 31 ) Szerencsés esetben le tudjuk nyomozni egyegy idegen szakember magyarországi tevékenységét. Az 1770-es évek közepén a kabolapolyánai nagyolvasztót az a mester építette, akit Fazola Henrik hozott magával Eisenerzből, az ómassai kohó építésére. 32 ) Szakmunkásnak, olvasztó mesternek, frisselőnek, hámorkovácsnak általában stájerországi, karintiai, csehországi szakmunkások jöttek, magasabb beosztásért, több fizetésért. Nevük, személyi adataik, későbbi sorsuk többnyire részletekbe menően tisztázható a levéltári forrásokból. Nehezebb, de talán nem reménytelen a bevándoroltak második generációjának nyomait föllelni, mint ahogy - legalábbis a XIX. században - kutatási témává lesz a belföldi szakmunkás-
