Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Keszei Irma–Szabadváry Ferenc: Újabb megállapítások Jacquin selmeci vizsgálatairól

riien viztartalmu mész. 3. "Tiszta mészoldat zárt üvegben nem zavarosodik, szabad levegőn viszont a felszínen fehér, kemény, kőszerű hártya képződik, amelyik már a mészkő sajátságait mutatja. Az égetett mész ugyanis pezsgés nélkül oldódik salétromsavban, ha viszont e hártyát oldjuk, az pezseg. Ha összegyűjtjük és hevítjük, újra mésszé alakul. Hogyan magyarázza Meyer a sulyváltozást? Ha "zsiros savat" vesz fel a mészkő, súlyának növekednie kell, a mész viszont kevesebbet nyom. Ezt az ellentmondást Meyer azzal próbálta feloldani, hogy egyidejűleg a mészkő vizet is ad le. Ha igy van - mondja Jaequin -, miért nem próbálta Meyer ezt egy egyszerű desz tillálással igazolni? Ismételjük meg mi, amit Meyer elmulasztott! Látjuk, valami nedvesség valóban eltávozik, de korántsem olyan mértékben, hogy a sulyveszteséggel arányba állitható lenne. Imponálóan ismerte Jaequin kora irodalmát. Elővesz egy ir hajóorvos, Macbride közleményében emiitett speciális gazométert, melyet elkészitett. Evvel folytatta most már egyre bonyolultabbá váló, nagyrészt ugyancsak Blacket követő kísérleteit, a szóda meszes kausztifikálásának folyamatát vizsgálta, majd mésznek és szalmiáksónak reakcióját. Nátrium-karbonát és mész oldatából csapadék válik ki, kausztifikálás utján előállitott nátrium-hidroxid és mész oldatából viszont nem, mert a szóda is ugyanazt a levegőt tartalmazza, mint a mészkő, s ennek affinitása a mészhez nagyobb. Nos, nem kivánunk a kémiai kísérletek részletezésébe belemenni: a kémia történetéből a Black-Jacquin-féle megállapitások lényege ismeretes. Jaequin kísérleteinél mindenütt ott volt a mérleg, néha még tévedett is a segítségével. Szerinte ugyanis, ha savban oldjuk a mészkövet, s az elveszti levegőjét, nyilván mésszé kell alakulnia. "Vegyünk A sulyu salétromsavat, B sulyu mészkövet, mig az az előbbit telíti. Együttes súlyuk B 13/32-ed részével kevesebb, mint A + B. A mészkő szintén 13/32-ed részét veszíti égésnél. Tegyünk most A sulyu salétromsavba telitésig meszet: ez a mennyiség legyen D. Itt a nyert oldat súlya éppen A + D, sulyveszteség nincsen. D súlya pedig ugy aránylik B-hez, mint 17 a 32-höz, azaz kb. a felhasznált mészkőből nyerhető égetett mész. így tehát bizonyítva van, hogy salétromos oldásnál is mésszé alakul a mészkő. Persze, mondhatná valaki, hogy ez még nem bizonyltja, hogy mész van jelen. De aki ezt mondja, mutasson olyan, ezen suly arányában levegőjétől megfosztott mészkövet, amely ne mész lenne!" Látjuk, jó mérés mellett is lehet rossz következtetéshez jutni, ha nem azt mérjük le, amit kell. Jaequin pontosan végrehajtott kísérleteit, a blacki elméletnek igazat adó következtetéseit is támadták. Például jórészt személyes ellentétből táplálkozva 1770-ben Heinrich Johan Cranznak, a bécsi egyetem orvosprofesszorának is jelent meg könyve, Meyernek igazat adva. Azonban, hogy Jaequin Selmecbányán végzett munkája milyen fontos volt a blackiánusok-meyeriánusok vitájában, mi sem bizonyltja jobban, minthogy Lavoisier az "OPUSCULES PHYSIQUES ET CHIMIQUES" cimü, 1774-ben megjelent munkájában például ezt irta: "Ez a munka olyan világosan és módszeresen ismerteti kísérleti alapokon a tényeket, amelyeket állit, továbbá az ebből levont következtetéseket, hogy valóban a legkitűnőbb dolgozatnak kell tartanunk." Ezekkel a szavakkal Jaequin munkája a legilletékesebb helyről nyert magas elismerést, kísérleteit és következtetéseit pedig a nagy tudós uj kémiájának megalkotásában is felhasználta.