Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Szőkefalvy-Nagy Zoltán: Kémiai technológiai ismeretek a magyar iskolákban 1700–1850

A hazai iskolákban a mezőgazdasági ismeretek első nagy hatású terjesztője kétségtelenül egy volt jezsuita, a baranyai Béllye szülötte, Mitterpacher Lajos volt, aki miután iskoláit Bécsben elvégezte, hosszabb ideig á bécsi Theresianum, a nemes ifjak oktatására szolgáló intézmény nevelője (prefektusa), majd 1768-tól 1777-ig a filozófia professzora volt. Mint ilyen mutatta meg, mennyire a természettudományosan megalapozott filozófiai tudás kialakítására törekedett: irt a földgömb természetrajzáról, a növényekről, külön is a festőnövényekről, állatokról. Amikor a nagyszombati egyetemet Budára helyezték, és az egyetemet mezőgazdaságtani tanszékkel is megerősítették, erre a szokásos versenyvizsga mellőzésével Mitterpacher Lajost nevezték ki. Még ebben az évben megjelentette Budán, a nyilván még Bécsben összeállított mezőgazdasági tankönyvét "a magyarországi akadémiák", tehát felsőfokú intézetek használatára. Ebben a növények élettanát, a mezőgazdaságot, kertészetet és gyümölcstermesztést tárgyalta. Rövidesen 1779-ben követte az elsőt a második kötet, amelyben a szőlő- és bortermesztésről, az állatok, baromfiak, selyemhernyók tenyésztéséről szólt. Mitterpacher nagy érdeme, hogy érzékenyen reagált a társadalmi követelményekre, egyetemi előadásaiban ezért a mezőgazdasági ismereteken kivül a mezőgazdasági iparok tudnivalóit is előadta. Ezt bizonyltja a két kötetes tankönyvét kiegészítő 3. kötete, amely 1794-ben látott először napvilágot, méghozzá azonos szöveggel egyidejűleg: Technológia oeconomica (gazdasági technológia) cimlappal is. Mitterpacher könyvének értékes voltát bizonyltja, hogy előbb az első két kötet, majd a most emiitett harmadik kötet is megjelent olasz nyelven Is. Már Mitterpacher mezőgazdasági tankönyvének első két kötetében is sok külföldi szerzőre hivatkozik, időnként idéz is tőfük, a harmadik kötet azonban alaposságban, szakmai megbízhatóságban túltesz azokon. Több mint másfélszáz műre (könyvre vagy cikkre) hivatkozik, pontos bibliográfiai adatokat adva, többségükben olyanokra, amelyek a legutóbbi években, évtizedekben (1750-1792) jelentek meg. Ezeknek kevéssel több mint fele német (52%), több mint egyötöde francia (21%), egyhatoda olasz (16%), s a latin nyelvűek száma (4%) alig haladta meg az angol nyelvüekét (3%). Voltak a közlemények között német, francia, angol, svájci és orosz területen megjelentek egyaránt. Még ezen a fokon sem állott meg Mitterpacher és tovább fejlesztette egyetemi előadásait. 1800-ban Praelectiones technologicae cimen, "a hallgatók emlékezetének támogatására" kiadta az előző tankönyvben összefoglalt anyag kiegészítését. Ebben is az élelmiszertechnológiai kérdésekről van elsősorban szó (pl. a kenyérsütés mesterségéről, az olajütésről stb.), de szakszerűbben, mint az előző kötetben. Szerepel azonban benne sok olyan kérdés, amely már határozottan a kémiai technológia tárgykörébe tartozik, pl. a textilfestés, alkohol-desztillálás, a salétrom- és a kénsav előállítás, továbbá az üveg-, gyertya-, bőr-, papír-, dohány-, tégla-, mész- és az acélgyártás is. Ha Mitterpacher technológiai müveit rendkívül nagyra becsüljük is, nem lehet szó nélkül hagyni, hogy nem alapozta azokat kellőképpen a kémia korszerű tudományára, így még az 1800-ban kiadott könyvében is, Stahl tanítása alapján, flogisztonnal magyarázta a nitrátok robbanóképességét. Nem arról van sző, hogy nem ismerte Lavoisier müveit. Hivatkozik is Lavoisiernek az antiflogisztikus rendszert tárgyaló, Hermbstádt által fordított 1792-ben kiadott könyvére. Úgy érezhette azonban, hogy ez még nem ment át eléggé a köztudatba, mégha a Ratio Educationis alapján kiadott gimnáziumi könyvek már ezt az uj rendszert vették is alapul.