Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Károlyi Zsigmond: A vízépítés és vízhasználatok gazdasági-műszaki kérdései a XVIII/XIX. században, a rendszeres szabályozások megkezdése előtt (1711–1846)

tehát nevéből következtetve: vizafogóval. Az árterületet - ellentétben a katonai felméréssel - nádas mélyedések és legelőhátak tagolják, a terület megöntözését, lecsapolását pedig a folyóból kilépő fokok és erek egész sora biztosítja. Köztük olyat találunk legtöbbet, amely szemlátomást a halastavak megtöltését, vagy vizének levezetését szolgálja, de van olyan is, amely nagy kanyarulatokat vág át. Ezek, más szelvények tanúsága szerint, megfelelő vízállás esetén, "csónakvonyóként" vagy árvizi hajóutként szolgálhattak. Kmlitettük. hogy az árterek másik fő hasznosítási lehetősége a halászat-tógazdálkodás mellett, sok helyen azt is - megelőzve, az ártéri állattartás volt. Ez az öntözés és vi/.leve/.etés természetes lehetőségeinek, az adottságoktól függően többé-kevésbé munkaigényes fenntartásán kivül, nem kívánt jelentősebb vízépítési beavatkozást. Későbbi vízügyi szerepe pedig egyenesen negatívvá vált, mert a természetes rétöntözéshez fűződő érdekek sokáig és sok helyen szembe kerültek az ármentesitési törekvésekkel. A rideg-állattartás azonban csak történelmünk legmostohább időszakában (főleg a török-korban és az azt követő időkben) volt a két folyó völgyének vezető gazdasági tevékenysége. Békésebb időszakokban az ártéri gazdálkodás, mint egy sokoldalú naturális gazdálkodás jelenik meg előttünk, s az árterek differenciált adottságait: vizeit, terepalakulatait, talajviszonyait, vegetációját a lehető legsokoldalúbban hasznosította. Knnek megfelelően vízépítési szempontból is meglehetősen munkaigényes volt. Ez a naturális gazdálkodás távolról sem volt egyben autark gazdálkodás is. Elsősorban hal- és marha-"exportjával", előbb jelentős országon belüli, később azon kívüli területek ellátfisában is résztvett. Sőt egyéb termékei is szerepet játszottak más távoli területek ellátásában. A Közép- és Alsó-Tiszavölgy ártéri falvai már a középkorban különösen kitűntek e belső exportjukkal.^) A területen Nagyváradtól Garamszentbenedekig és Pannonhalmától, Borsmonostortól - Szávaszentdemeterig nem kevesebb mint 16 egyházmegyének vagy .kolostornak volt birtoka, s ezek ellátása jó 400 km-es körzetben - jelentős részben a Tisza menti falvak népének vállán nyugodott. A jobbágyság pontosan szabályozott szolgáltatásaiban meglepő tételekkel találkozunk: a hal és a marha mellett az ártéri települések esetében pl. viziszárnyasokkal, mézzel, a különféle gabonanemüek mellett zöldséggel, gyümölccsel, árpasörrel, vagy annak bizonyítékaként, hogy a települések népe a viziszállitásokban is részt vett: kősóval. De legmeglepőbb, hogy a termékek rendszeres szállítása 2-3, vagy akár 400 km-es távolságra a jobbágyfalvak népének mindennapos feladata volt. Ez pedig nemcsak karbantartott utakat, jó szállítóeszközöket, hanem - elsősorban - megfelelő átkelőhajózást (réveket) is feltételez. A középkor,virágzó révhajózása es folyami hajózása a XVni. században hamar újjászületett, s ennek alapján a Tisza mentén, főleg Szeged és Szolnok, a Duna mentén Komárom, Győr stb. újra jelentős városokká, kereskedelmi, sőt ipari központokká fejlődtek. Szeged a hajó és malomipar, Szolnok pedig a fa-, illetve építőanyag ipar alföldi középpontjává vált. A kor legjelentősebb sókikötője pedig Szolnok, Poroszló és Szeged lett. A hajózás fejlődésénél és településfejlesztő hatásánál kevésbé közismert a folyókon és vízfolyásokon kialakult vizerőhasznositás. A malmok korai megjelenése és gyors elszaporodása, a késő korban éppúgy, mint a XVTII. századi ujjáépités során gazdaságtörténeti szempontból is figyelemreméltó, mert jól mutatja, hogy az ártéri gazdálkodásban milyen jelentőssé vált akkorra a szántóföldi szemtermelés. Az ujabb kutatások alapján tudjuk, hogy a peremvidékek felülcsapó malmaihoz hasonlóan, a sikvidékek alulcsapó, "magyar-módra" (Takács S.) éaült gátasmaífnai