Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)
A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Károlyi Zsigmond: A vízépítés és vízhasználatok gazdasági-műszaki kérdései a XVIII/XIX. században, a rendszeres szabályozások megkezdése előtt (1711–1846)
A f ok mint föl drajzi fogalom: a folyókat kisérő u.n. "övzátonyok" (a tiszai nép nyelvén: hátak) vagy a tóparti turzások vonulatát átszakító nyilas, árvizi kitörés (amely gyakran érben folytatódik), amelyen keresztül a viz az ártér távolabbi lapályait elborítja, medencéit feltölti. (Ilyen fokokon keresztül lépett ki a Tiszavölgy laposaiba a Hortobágy, Árkus, Kadarcs, Mirhó vize, majd széles árterén a Berettyó völgyébe levonulva megöntözte útjában a Tiszántúl legelőit.) A fokok természetes funkciója tehát az árvizek tarozásának biztosítása volt a feltöltődő folyóvölgyek vagy tómedencék kisebb-nagyobb öblözeteiben, medencéiben. Ebben rejlett a gazdasági jelentőségük: kiegyenlítették az árvizeket s ugyanakkor rendszeresen felfrissítették a folyómenti halasok (holt ágak, morotvák) vizét, megöntözték, s iszappal megtrágyázták a réteket, legelőket vagy kerteket. A folyók mentén megtelepedett őseink felismerték a fokok szerepét az árvizek szétvezetésében és levezetésében, s szabályozásukkal, karbantartásukkal igyekeztek biztosítani zavartalan működésüket, fokozni hasznukat. így vált a fok - gazdasági és vizépitési fogalommá. A karban tartott, feliszapolódás esetén újra ásott fokok funkciója tehát azonos volt a halastavakat megtöltő, vagy azok fölös vizét levezető árkokéval, a rétöntöző vagy lecsapoló csatornákéval. Már a kora középkori, Árpád-kori oklevelek számos ilyen mesterséges fokról, árokról, csatornáról, vajasról tesznek említést (főleg a Közép- és Alsó-Tisza vidékén); még többet ismerünk a késői középkorból, s különösen sokat a XVIII. század térképeiről. E gazdálkodás irásos forrásai elsősorban a XVIII. századi vízrajzi térképek és néhány mérnöki leírás. Mégpedig a kevésbé, sőt alig ismert helyi, megyei mérnökök munkái, melyeket csak most kezdtünk feltárni. A XVni. század hazai térképeinek mércéje a szakemberek szemében a n. Józsefféle katonai felmérés, amelyet joggal tekintünk az akkori világszínvonal reprezentáns képviselőjének. Rendkívül meglepő volt tehát, amikor a rendszeres összehasonlítás során kiderült, hogy ez a felmérés vízrajzi és általában vízügyi szempontból mennyire megbízhatatlan. A katonai felmérés mérnökei szemében az árterület teljesen egynemű, tagolatlan valami volt, amelynek ugy látszik egyetlen jellemzője, hogy katonai szempontból meszsze elkerülendő. Csak a határait igyekeztek pontosan megjelölni, magát a területet elintézték a semmitmondó "Morastige Hudweyd" (vizes v. mocsaras legelő) megjegyzéssel. Természetes tehát, hogy az ártéri fokokat, halastavakat sem igen tartották számon, s munkájuk alapján semmiféle fogalmunk nem lehetett azok gazdasági jelentőségéről . Egyetlen térkép-párt mutatok csak be, holott tucatjával hozhatnám a példákat a magyar kultursznobizmussal annyira túlbecsült munka kétes vízrajzi értékére. Ez a két térkép a mai érdeklődés előterébe került K isköre , illetőleg az épülő Kiskörei Tározó területének egy részét a T.Derzs-Sarud és Kisköre közti szakaszt ábrázoló szelvény. Mint mindenütt, itt is látható, hogy a térkép csak az akkori (az évi) árterület határát rögzíti, térszíni tagolódásának bemutatását még csak meg sem kísérli. A térképen a terület halastavai közül csak egyetlen egynek a nyomát találhatjuk meg: a Berzsi Morotva északi részét; többi részét a tó vizét levezető fok meghosszabbításával - patakként ábrázolja. A területet behálózó fokok és erek sokaságából csak a hírhedt Mirhót emeli ki: az olykor százezer holdakat elborító, elöntő sok ölnyi széles fokot szintén kis patakként feltüntetve. Érdemes ezzel a hires müvei szembeállítani két ismeretlen megyei mérnök Litzner János és Sándor József - valamivel korábbi, szerény vizrajzi térképvázlatát. Kiderül ebből, hogy ezen a rövid Tisza-szakaszon nem egyetlen kis morotva-nyom, hanem 11 tekintélyes méretű halastó van, amelyek közül nem egyet már a középkorban is ismertek és emlegettek ( 2 \ közöttük egy hatalmas "Wisa-lapossá" nevü tóval,
