Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

MŰSZAKI SZAKMÚZEUMOK - Vajda Pál: Ipari régészet – műszaki emlék-védelem

Az ipari műemlékek iránti szélesebb körű érdeklődés, rendszeres megóvás és a kutatómunka azonban szinte az egész világon, csak a második világháború után mutatkozott (meglehet, hogy ebben éppen a háborúnak is némi szerepe volt; számos ilyen emlék elpusztult, s ez az épségben maradtak fokozott megóvására Intett). Ám az érdeklődés és a védelem ma sem mindenütt egyforma mértékű. Ennek okaira jól rávilágit a már sokszor idézett angol K. Hudson (1): "Néhány államban - jó példa erre Itália és Spanyolország - az ipari műemlékeknek aránylag kicsi a becsülete a klasszikus és művészeti régiségekhez viszonyítva... Másutt - pl. az NDK-ban és Csehszlovákiában - sokra értékelik az ipari emlékeket, "a dolgozó osztály jelképe és j el legzete s ségeiként''. Ez utóbbi megjegyzés mindenképpen figyelmet érdemel. Ha nem is érthetünk egyet néhány német szakértő "tulideologizálási" célzásaival, feltétlenül szem előtt kell tartani, hogy az ipari műemlékek a dolgozó osztály életének leghivebb - és a régebbi korokból gyakran szinte egyedüli - dokumentumai. Ilyen módon ezek szervesen kapcsolódnak más, történelmi emlékeinkhez, J. Jasiuk lengyel régész szerint (1) a műszaki műemlékek a "históriai dokumentumok egyik csoportját alkotják". Mindez önmagában is indokolttá teszi, hogy más műemlékekhez hasonlóan, a legmesszebbmenő védelmet biztositsuk e tárgyaknak. Az ipari műemlékek védelme, rendszeres és hivatalos formában századunk második felében indult meg. Meglepő módon éppen az iparilag legfejlettebb államokban aránylag későn, vagy még egyáltalában nem dolgoztak ki ilyen célú rendelkezést. Ugyanakkor azonban szinte mindenütt működnek olyan szélesebb érdeklődő tábort összefogó egyesületek, klubok, és munkacsoportok, amelyek ezt a tevékenységet elősegitik és irányitják. E munkacsoportok célja - amint az W. E. Minchinton, az Exter Egyetem kutatója kifejtette (17) - "az ipari emlékek feltérképezése, nyilvántartása és ahol lehet és helyénvaló, megőrzése". A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS ÉS VÉDELEM A műszaki emlékek, igy az ipari műemlékek védelmét - világviszonylatban is igen korán - hazánkban az 1954. évi 4. sz. törvényerejű rendelet irja elő. És bár az NDK-ban az 1952 évi általános műemlékvédelmi rendelet már figyelembe vette a műszaki (ipari) létesítményeket és tárgyakat, az első kimondottan a műszaki emlékek védelmét elrendelő törvény Magyarországon született meg 1954-ben. (Lengyelországban egy 1962-ben megjelent rendelet védi a műszaki emlékeket). Valójában azonban már jóval korábbi kezdeményezésekkel is találkozhatunk. Amikor az 1870-es években a Központi Meteorológiai Intézet megalakult, az a kérdés is felmerült, hogy a Kultuszminisztérium, vagy az Akadémia őrizze-e meg a régi légkörkutató műszereket. Akkor ezt a kérdést azzal akarták megoldani, hogy az elavult műszerek egy megalapitandó tudományos-technikai múzeum birtokába jutnak. Ryen múzeum azonban nem létesült, és a ma már tudománytörténeti ritkaságnak számító berendezések elkallódtak (18). Hermán Ottó már a mult század végén nagy erőfeszítéseket tett a néprajzi és régészeti vonatkozású tárgyak, eszközök leirására, egyesek megóvására. Értékes munkát végzett a vitathatatlanul ipari műemlék jellegű szélmalmok kutatása terén Lambrecht Kálmán. Munkája szép iskolapéldája az ipari (és néprajzi) régészetnek (19). Az egyéni kezdeményezések természetesen sem hathatós, sem széleskörű védelmet nem nyújthattak. Az emiitett 1954-es törvény, majd a későbbi rendelkezések (20) e térén már messzemenő védelmi lehetőséget nyújtanak. Bár kezdetben csak elsősorban a kisebb terjedelmű, muzeumokban elhelyezhető technikatörténeti emlékek gyűjtésére szorítkozott.