Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

KÖNYVISMERTETÉS - Vajda Pál: Károlyi–Károlyi–Vázsonyi: A magyar vízszabályozás története

szonyai a szabályozások előtt", mely több korabeli térkép, ill. ártér-felmérés felhasználásával készült. (Itt kell megemlítenünk, hogy a kiadványból a szerkesztői bevezetésből és megjegyzésekből, nem derül ki, hogy a tórképpárokat ki készítette.) A munka rövid bevezetésében (9—19. p.) a szerkesztő vázolja fel a történelem „színpadát", a vízépítési tevékenység tárgyát: a Kárpát-medence vízrajzát és a vízszabályozások ebből adódó feladatait. Az I. rész (21—147. p.) „A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására" címmel a szerző (Károlyi Zsigmond) korábbi kutatási programját továbbfejlesztve ad az eddigiekhez viszonyítva gazdagabb és árnyaltabb képet a vízimunkálatok és főleg a vízszabályozások kezdeteiről, kialakulásáról és az ország gazdasági fejlődésében betöltött szerepéről. A téma áttekintése a római kortól a középkoron és a török koron keresztül vezet a tévesen „ősállapotnak" nevezett 18. századi, valójában az előző kor pusztulásával terhes állapotok és a kor feladatainak ismertetéséhez. E kép alapján válik érthetővé, hogy az ország 18— 19. századi újjászervezésében, fejlődésében miért játszottak — szükségszerűen — olyan nagy szerepet a vízimunkálatok. Adatok, dokumentumok tanúsítják, hogy a magyar vízimunkálatok története nem a 19. hanem lényegében már a 18. századdal kezdődik. (Sajnálatos viszont, hogy a rendkívül értékes, dokumentum-jellegű térképek információs anyaga a rosszul értelmezett történeti hűség, ti. a fényképek retusálásának elmulasztása, miatt nagyrészt elvész, ill. nem érvényesül kellőképpen.) A tanulmány meggyőzően mutatja, hogy a reformkor nem kezdet, hanem a minőségibe átcsapó mennyiségi változások kora, amelyet a vízimunkálatok gazdasági jelentőségének szóleskörű felismerése és a feladatok tervszerű, átfogó munkaprogramok alapján való megközelítése, megoldása jellemez. A programok legjelentősebbikének, lényegében a reformkor évszázadra szóló vízügyi programjának megfogalmazója Széchenyi István volt. Éppen úgy összefoglalta az elődök kezdeményezéseit (Vedres, Beszédes stb.) mint ahogy felhasználta a kortárs mérnökök munkájának eredményeit is (Huszár, Vásárhelyi, Lányi stb.). Talán most sikerül első ízben áttekinthető képet kapnunk a történelem színpadán előtérben mozgó személyek tényleges szerepéről, egymáshoz való viszonyáról. Elnagyoltabb viszont a reformkorban tervezett és megkezdett szabályozási munkálatok későbbi végrehajtásának bemutatása. Az ismertetésnek itt hátrányára vált, hogy a történész átengedte a teret a munkálatok műszaki bemutatásának. (Bizonyíték erre, hogy a Tisza-szabályozása c. monográfia füzetei sokkal gazdagabbak és olvasmányosabbak.) A lényeges összefüggések — eltekintve a távlati tervezés kialakulásának problémájától — azonban így sem sikkadtak el. (Tény viszont, hogy Kvassay Jenő ezirányú szerepét nem innen, hanem az említett monográfia 2. részéből ismerhetjük meg.) A vízhasznosításokat célzó munkák ismertetésének vázlatosságát csak az mentené, ha a „Vízszabályozások"-at bemutató jelen monográfiát, egy másik mű követné, esetleg a „Vízhasznosításoktól a vízgazdálkodásig" címmel. Az öntözések, víziúthasznosítások kérdésének elnagyolt bemutatása ugyanis könnyen hamis és egyoldalú kép kialakulására vezethet, hiszen csak alig utal az ezirányú kezdeményezések sokaságára. Ugyanez áll a két háború közötti vízimunkálatok tömör összefoglalására is, hiszen ezt a kort nemcsak a szabályozási munkálatok folytatásának korlátai, hanem Sajó Elemér programjának, elsősorban az Alföld öntözésének előkészítése is jellemzik. Végül zavarja az egységes és folyamatos áttekintést — a múltból, a mán keresztül, a jövőbe vezető vonalak követésének lehetőségét —, hogy az 1945. utáni