Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

KÖNYVISMERTETÉS - Vajda Pál: Károlyi–Károlyi–Vázsonyi: A magyar vízszabályozás története

a Lapont-írást, amely lehetővé tette a vakok számára olyan szöveg összeállítását, amelyet a vak is, a látó is el tudott olvasni. Befejezésül az egyéb nyomdai eljárások terén működő feltalálókat említjük meg a könyv nyomán. Raffelsperger Ferenc szedés útján készítette az első tökéletes tipométriai térképeket. Olyan jól sikerültek, hogy 1840-ben megalapíthatta Bécsben az első szabadalmazott tipo-geográfiai műintézetet. Bikfalvi Falka Sámuel, miután Bécsben megtanulta a betűmetszést és a betűöntést, 1798-tól a budai Egyetemi Nyomdában dolgozott, ahol a betűöntöde vezetője lett. Még bécsi tartózkodása idején új rendszerű sztereotípia eljárást dolgozott ki a szedésformák tömbösítésére és többszörösítésére. Spitzer Emánuel találmánya, a Spitzertípia lényegében raszter nélküli árnyalatos klisékészítés. A raszterpontok mellőzésével a képek legfinomabb részletei is érvényesülnek. Eljárása biztosította az eredeti kép legtökéletesebb reprodukcióját. Mint régi ismerője a magyar nyomdászati szakirodalomnak, megállapíthatom, hogy a magyar nyomdászati találmányokról még nem írtak olyan alapossággal, mint Vajda Pál. Ezért hasznos volna a könyvet magyar nyelven is kiadni. Székely Artúr Károlyi Zoltán — Károlyi Zsigmond — Vázsonyi Ádám: A magyar vizszabályozás történele. Összeáll, és szerk.: íhrig Dénes. Bp. OVH, VlZDOK ny. 1973. 398 lap Régen várt és nélkülözött munka jelent meg ezzel a kötettel: a magyar vízszabályozások történetének reprezentatív jellegű, összefoglaló bemutatása, mely a szerkesztői előszó megfogalmazása szerint „a mocsárvilágtól napjainkig tartó szabályozási munkák oknyomozó vízügyi-műszaki történetét és gazdaságtörténeti vonatkozásait hivatott feltárni." A műszaki tevékenység különböző területei közül, a vízépítés és a kapcsolatos tudományok sajátos empirikus jellegének, vagyis a korábbi tapasztalatok nélkülözhetetlenségének megfelelően a történeti előzmények számontartása, tehát a szakma kritikai történetének művelése különösen jellemzi a vízépítés-vízgazdálkodás irodalmát. Ezért volt lehetséges és nagyon időszerű is e szinte beláthatatlanul gazdag vízügyi történeti irodalom információs anyagának összefoglaló áttekintését megkísérelni és közreadni. A napjainkra kialakult szakmai terminológiát még talán kevéssé ismerő olvasó számára is hangsúlyozza a bevezetés, hogy a mű nem öleli fel a magyar vízimunkálatok történetének egészét, hanem csak annak mintegy napjainkig terjedő első szakaszát a — korábbi terminológiával élve a „védelmi jelegű munkálatok" vagy egy más megjelölés szerint a „passzív vízgazdálkodás" körébe tartozó — vizszabályozásók eredményeit ismerteti. A tanulmány nemcsak a szakemberek számára ad választ a „hol, honnan, hová ?" alapvető nagy hármas kérdésére, hanem a kívülálló érdeklődőkhöz is szól. Ebben is a vízügyi irodalom évszázados hagyományait követi, Vedres, Beszédes, Széchenyi szellemét. Feladatának tekinti a tájékoztatást, a magasabb értelemben vett „vízügyi propaganda" funkciójának ellátását is, hogy — ismét a szerkesztői előszót idézve — „a jövőben . . . mind jelentősebbé váló vízhasznosítási munkák támogatója legyen — segítő társadalmi légkör kialakításával." Á háromszerzős monográfia a technikatörténeti témák többoldalú megközelí27 9