Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

KÖNYVISMERTETÉS - Szőkefalvy-Nagy Zoltán: Benedek István: A tudás útja

mindig kénsavval együtt állították elő. A kénsavat általában kén és salétrom, kivételképpen pedig gálicsó hevítésével készítették. A salétromsavhoz salétromot tömény kénsavval (vitiololajjal), vagy gálicsóval hevítettek. A következő két fejezet alapos levéltári kutatások alapján számol be az első belgiumi vegyigyárak történetéről. Ebben a részben technológiai kérdések csak nagyon elvétve fordulnak elő, inkább helytörténeti jelentőségű adatokat sorol fel. Az első kénsav ós salétromsavgyárat 1759-ben az angol Thomas Murry alapította, aki azelőtt hazájában néhány gálicgyárban szerzett tapasztalatokat. Hatalmas tervekkel indult Murry a vállalkozásnak, s ehhez Belgium osztrák teljhatalmú miniszterét, Coblenzl grófot (1712—1770.) is megnyerte, így jelentős állami támogatásban is részesült. A termelés 1762-ben indult el, Hollandiából importált salétromból salétromsavat készített. A bécsi udvar, elsősorban Kaunitz herceg kancellár (1711—1794) nem bízott -abban, hogy a gyár rövidesen nagy hasznot fog hozni az államnak, s a gyár eladásáért kardoskodott. Ez a huzavona feltétlenül közrejátszott abban, hogy Murry végül belátta, a gyár nem teljesítheti a vállalt termelési színvonalat, s ezért a gyáralapító 1770-ben — teljes zűrzavart hagyva maga után, — Franciaországba szökött. Ugyanebben az időben sok kisebb-nagyobb üzem kért és előbb-utóbb kapott is engedélyt kénsav és salétromsav, esetleg gálicok gyártására. Sok közülük rövid idő alatt tönkrement, volt olyan is, amely csak az engedély megszerzéséig jutott el. Az iparág igazi virágzása a hazai szükséglet felnövekvése után, a század legutolsó évtizedeitől kezdve Számítható. A szalmiáksó gyárak (összesen 4) 1766. és 1783. között kaptak működési engedélyt. Ezek múltjáról, de még termelési technológiájukról és a termékek eladásról, felhasználásáról is csak keveset sikerült megállapítania a szerzőnek. Elsősorban forrasztósónak és gyógyszernek alkalmazták. Ez a speciális belgiumi ipartörténeti monográfia, különösen a szokatlanul nagy mennyiségű irodalmi hivatkozásával, hibái ellenére hasznos segítséget adhat a magyar vegyipar történészei számára. Szőke}alvi-Nagy Zoltán Benedek Isván: A tudás útja Gondolat, 1912. 308 lap Különleges figyelmet érdemel Benedek István professzornak az 1973-as év első heteiben megjelent tudománytörténeti műve, amelyet a Gondolat Kiadó a várható érdeklődéshez viszonyítva is óriásinak tűnő példányszámban (22 ezer) jelentetett meg, kb. annyiban, mint amennyi az eddig magyar nyelven kiadott tudománytörténeti munkák példányszáma összesen volt. A kiadó „merészségét" több minden indokolja, elsősorban az a tapasztalat, hogy általánosan tanúi lehetünk a tudományok múltja iránti érdeklődés megélénkülésének. Magyarországon is gyakran elfogytak az eddig megjelent tudománytörténeti könyvek, pedig azok egy-egy tudomány múltját mutatták csak be, kiszakítva az emberi ismeretek általánosan összefüggő egészéből. Külföldön a közelmúltban számos olyan könyv látott napvilágot, amely a természettudományok egészének múltját állította össze (Histoire des sciences), nálunk ilyen mindeddig hiányzott. Benedek István könyve lényegileg az első magyar nyelvű általános tudománytörténet, a részleteket tekintve azonban több is annál, meg kevesebb is. Már a könyv címe is arra utal, hogy az emberi tudás útját kívánja bemutat-