Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

TANULMÁNYOK - Komlós Sándor: A textiltisztítás története

Ugyancsak Angliából származik az ún. York-i mosógép, amely 1750-ben látott napvilágot, s az első, kifejezetten háztartási célokra készült mosószerkezet. Alapja egy. fakad, melybe keverőszerkezetet építettek. Népszerűségére jellemző, hogy hamarosan elterjedt Németországban is, ahol Stenderd — és mások — készítettek ehhez hasonlót, majd 1763-ban Regensburgban Schaeffer fejlesztette tovább a berendezést. Maximális teljesítménye 3,5 kg volt másfél órás üzemidővel, s ez az akkori anyagokból is divat szerint készült ingből 10 db-ot jelentett. Megjegyzendő, hogy a másfél órában bennfoglaltatik az öblítés és csavarás is. Töltetenként 165 g mosószert igényelt. A gép ára 4—5 tallér volt, amely abban az időben egy személy 2 évi ruhamosatási költségének felelt meg. Szakemberek nem voltak teljes mértékben elégedettek ezzel a géppel, — kifogásolták, hogy károsítja a ruhát, és nem mossa tökéletesen. Viszonylag kevés szó esett eddig a ruhák kisimításáról. Ezzel ugyan már az ókorban is törődtek, de e célra primitív eszközöket — botokat — használtak. Később megjelentek a kisebb-nagyobb, háztartási célra is használható mángorlók (az elnevezés eredete a mondull-ra vezethető vissza). Augsburgban 1320— 1451. között a kimosott textíliák simítására lóval hajtott mángorlót használtak, közköltségen. Mángorló berendezésről a 16. sz-ból is maradt leírás, ül. illusztráció. A berendezés egy pincében volt, ahol egy masszív kőtömbre helyezték a ruhát, míg a földszinten a kereket ló forgatta. Későbbi változata ennek a szintek megcserélése volt, vagyis a meghajtóerőt lentről biztosították, a mángorlás pedig a földszinten történt. Az elmondottabkól kitűnik, hogy ilyen nagy helyigényű, és drága berendezést a háztartások nem tudtak fenntartani, ezért egy-egy ilyen mángorlót — megfelelő helyen — közcélra, fizetség ellenében működtettek. Megszületett tehát az önkiszolgálás! Használtak még különböző húzó, toló- és forgóhengerekét is mángorlás céljára. Kővel töltött fahengerek voltak ezek, melyek között a simítandó ruhát feltekerték, mely az erős préselés következtében kisimult. 1787-től már bizonyíthatóan használtak forgóhengereket is. Egészen a gőzgép feltalálásáig nem volt más mód a mángorlók meghajtására, mint a kézi-, vízi, esetleg lóerő. Az ipari forradalom kezdete, a gőzgép felhaználása természetesen itt is érvényesült, de kb. a 18. századig a ruhák simítása mángorlókkal, tehát „hidegen" történt. Az első vasalók vaskosárban melegített vasdarabok voltak, ennek továbbfejlesztett, finomított változatai lettek a faszenes vasalók. Ezek segítségével kényes anyagokat, pipere holmit, igényesen szabott ruhákat is tökéletesen lehetett simítani. Meg kell még emlékezni az első tulajdonképpeni nagymosodáról, mely Parisban létesült 1789-ben, műszakilag sok kívánnivalót hagyva maga után. Ennek tulajdonítható, hogy hamarosan beszüntette működését, s nagyobb üzemek létesítéséről nem is tudunk az ezt követő évekből. Tulajdonképpen a textilipar termelése a 18. sz. vége felé nőtt meg a fonógép feltalálásával (Richárd Arkwright 1732—1792), majd ezt követte a mechanikai szövőgép feltalálása (Eduárd Cartwright 1743—1823). A múlt század végén megjelent az első sikeres mesterséges szálasanyag is Chardonet (1839 — 1924) jóvoltából, aki kikísérletezte a műselymet és létrehozta ez első gyárat. Alapanyagként cellulóznitrátot használt, amelyet úgy állított elő, hogy éthernek alkohollal készített elegyéből apró nyílásokon át bocsátott anyagot vízbe, majd a nitrátcsoportot lehasította, és létrejött a mesterséges szál.