Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

TANULMÁNYOK - Komlós Sándor: A textiltisztítás története

Mindez kihatott a textíliák növekvő mennyiségére, ugyanakkor ezek tisztításával, mosásával kapcsolatban támasztott igényekre is. De nőttek az igények a mosószerek iránt is. Egyre kevesebbnek bizonyult a természetes úton nyert szóda, ezért a franciák pályázatot tűztek ki mesterséges szóda előállítására. 1790-ben Nicolas Leblancnak sikerült konyhasó-kénsav reakciójából előállítania a mesterséges szódát. Egészen 1873-ig ez volt az egyedüli előállítási mód, ekkor dolgozta ki ugyanis Ernest Solvay belga kémikus a róla elnevezett szódagyártási eljárást. A szappangyártás is megnőtt, melyben nagy szerepe volt az 1820 után megindult fejlődésnek a vegyipar területén. Jelentős változás tapasztalható a fehérítés gyakorlatában is, mivel Claude Louis Berthollet (1748— 1822) 1784-ben felfedezte a klórlúg textilfehérítő hatását. Általában elmondhatjuk, hogy a textilipar fejlődése folytán fokozatosan olcsóbbá váltak a textíliák, és szélesebb körben váltak elérhetővé. A háztartások textilneműje is bővült, különösen a városiasodás nyomán. Ennek egyenes következménye volt a ruhák fokozottabb szennyeződése, megnőtt tehát az igény a mosodákkal és a tisztítással szemben is. Világossá vált, hogy az ősrégi mosási módszerek már nem tartanak lépést a fejlődés igényeivel sem mennyiségben, sem minőségben. Erre hatással volt a mosószerek bővülő köre, és a gépgyártás fejlődése is. Mindezek a körülmények segítették elő részben a háztartási mosógépek gyakoribb megjelenését, részben a nyílt és magán mosodák működését. Nyílt mosoda alatt azt értjük, hogy a tulajdonos adja a berendezést, meleg vizet, gőzt, stb., de a mosás műveletét a háziasszony végzi. Liverpoolban létesült 1842-ben az első ilyen „public washouse", amelynek látogatottsága szükségessé tette a következő 10 évben megnyitott 13 hasonló mosodát. Igénybevételéért óránként 2 pennyt fizettek a háziasszonyok. Ebben az összegben benne foglaltatott a hideg és meleg víz, a gépek, és a meleg vasaló használata. Ezzel nagyjából egyidőben létesültek Bécsben, Hamburgban, Berlinben, de más városokban is ilyen üzemek. Ide jártak a nagymosást elvégezni a háziasszonyok, vagy a jobbmódúak alkalmazottai, illetve a bérmosást vállalók. Ez volt tehát a bérmosodák kezdeti formája, és fokozatosan alakultak át a mai értelemben vett mosodákká, ahová a szennyes ruhát leadják, és meghatározott időben visszakapja a megbízó a tiszta textilneműt. Érthető ez a változás, ha elgondoljuk, hogy egyre több nő vállal házonkívüli elfoglaltságot, űz kenyérkereső foglalkozást, ugyanakkor a lakásviszonyok meglehetősen szűkek, és egyre kevesebb lehetőség van a hagyományos módon végzett otthoni mosásra. Nagyvárosokban nyitottak tehát elsősorban ilyen mosodákat. A korabeli statisztika szerint az összes mosodák 83%-a a nagy-, és a középvárosokban működött. Kis mosó-, és vasaló-üzemek voltak ezek az első ipari mosodák, melyek kialakulása a 19. sz. harmincas éveire tehető. Érdekességként említhetjük meg a városok körül kialakult ún. mosófalukat, mint pl. Berlin mellett Köpenick, Hamburg mellett Winterhude, Dresda mellett Dühlau, Frankfurt am Main mellett Isenburg. Kivétel nélkül mindegyik kedvező, víz melletti fekvésű helyiség, ahová a mosásra váró textilneműt kocsikkal, szekerekkel, esetleg hajón szállították. Köpenick-kel érdemes kissé bővebben is foglalkozni. Mosodája már 1835-ben működött. 1839-től a Hl. Hermann-mosoda gondoskodott a szakszerű és gyors mosásról, amelynek egy düsseldorfi mosoda volt a mintaképe. A ruhát egy 4 m átmérőjű dobban mosták víz, gőz és mosószer segítségével. Ezt követte a lógatva végzett fehérítés, szárítás, felcsavarás és vasalás. A vállalási idő rendkívül rövid