Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)
TANULMÁNYOK - Komlós Sándor: A textiltisztítás története
nem lehetett, már csak rendkívül magas ára miatt sem. A római birodalomban Augusztus császár korában élt költők műveikben megemlítik. Azt is tudjuk, hogy Caligula császár idejében (i. sz. 12 — 41) egy kg selyem ára egyenlő volt egy kg arany árával. Luxuscikk volt tehát hosszú ideig. A selyemhernyók tenyésztése csak I. Jusztinianusz keletrómai császár idejében kezdődött (i. sz. 525 — 565 uralkodott). A hernyóselyem előállítása nagy szakértelmet és különleges előállítási feltételeket követelt, így a köznép számára nem is válhatott általános viseletté. Az ember ruházkodására, de a ruházati cikkek tisztítására is több tényező volt hatással. Ilyenek voltak a termelőerők, — a termelési viszonyok, az emberi gondolkodás, a kereskedelem, a földrajzi, éghajlati adottságok, a szerszámok fejlettsége, a kézügyesség, a tudomány fejlődése, a művészetek fejlődése stb. A nyersanyag — és egyben tisztításra váró anyag —, mint láttuk, elég régen megjelent az ember életében. De vajon mivel tisztították ezeket őseink? Indiában a rorah (szappanfű) termését törték össze, és mosószerként használták. De használtak alkáliákat is, amelyeket bizonyos növények kilúgozásával nyertek. (Pl. káliumkarbonát — K 2 C0 3 ). Ismerték a szódát (Na 2 C0 3 ), mely egyes egyiptomi tavak párolgási maradékaként természetes úton keletkezett. Textil mosószerként a római birodalomban is használták a szappanfüvet, melyről Plinius, majd Dioscorides római orvos tesz említést. Rómában széles körben volt használatos emberek és tevék vizelete, amelyet előzetes rothasztás után alkalmaztak mosószerül, tisztítószerül. Hatása abban állt, hogy a szennyt tartalmazó zsírokat az ammóniák hatására részlegesen elszappanosította. Megjelent a szappan is, amelyet Plinius szerint a gallok találtak fel. Ezt kecskezsírból és hamuból állították elő, és szennyoldó hatásának növelése érdekében ökörepét is adtak hozzá. Ezt a rómaiak eleinte hajmosószerként használták, de használták orvosi célokra is. Galenus görög származású orvos (i. e. 131 — 201 ?) már kétféle szappant említ: gall szappant, amely nátron tartalmú hamuból, tavi növényekből készült és kemény volt, és német szappant, amely bükkfahamuból készült és puha volt. Ismertek zsírbeszívó anyagokat is, melyeket gyapjútartalmú ruhaanyagok tisztítására használtak. Ilyen volt az ún. creta fullonica (kallóföld, bentonit, fullerföld). Legjobban kedvelték a Kimolos szigetéről származót, de használták a szamoszi, lemnoszi és Szardínia szigetéről származó anyagot, valamint ezt a célt szolgálta a herba fullonica (kallófű) is. A textil nyersanyagok és a különféle tisztítószerek befolyásolták a ruha kezelésének módját is. Mint már említettük, Egyiptomban a ruházkodás fő alapanyaga a len volt. Ennek különféle (durva, finom) változatait ismerték, melyből ruházati cikkeket és egyéb — háztartási — textíliákat készítettek. A mosásra kerülő anyagok főként a ruházati cikkek voltak, de a jobb módúak törölközőt, lepedőt is mosattak. Tarka ruhát, és gyapjúból készült textíliát szinte sohasem viseltek, a ruhák színe általában fehér volt. Az i. e. 21—18 századig (az ún. középső birodalom végéig) egyszerű vonalú ruhákat viseltek. A férfiak kötényeket, míg a nők ingre hasonlító szoknyákat hordtak. Ezen felül a jobb módúak néha felsőruhát vagy vállgallért is viseltek. Gyakran változó divat a késői birodalom (i. e. 10— 6 század) jellemzője. Megjelentek a többróteges díszes ruhák, de ezt követően ismét egyszerűbben öltözködtek. Nem közömbös kérdés napjainkban sem, ha visszatekintünk, kik, és hogyan végezték a mosás nem könnyű műveletét. Egyiptomban a mosás férfimunka volt, és különleges eseménynek számított minden családban a fehér, finom anyagok mosása. Komoly szakismeretre volt
