Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

TANULMÁNYOK - Dóka Klára: A pest-budai iparosok szerszámkészlete a reformkorban

hogy a mesterek között „egyenlősdi" legyen. A nagyobb tőkével rendelkező mesterek műhelyeiket 7 — 8 legény részére szerelték fel, míg a szegényebbek kizárólag javítómunkára rendezkedtek be. Különbség volt az egyes szakmák között is. A gyáripar a műhelyekben folyó termelést az iparágak egy részénél elsorvasztotta; (pl. textilipar), más részénél azonban a műhelyek tulajdonosai elkeseredett harcot folytattak a gyáripar konkurrenciája ellen, és igyekeztek racionalizálni saját termelésüket (pl. faipar). A törekvéseknek kettős eredménye lehetett: a) a termelés növekedésével maguk is kapitalista vállalkozók lettek, b) ha pedig a versenyt nem bírták, csődbe jutottak, eladták szerszámaikat, és mint legény nélkül dolgozó, elszegényedett mesterek javítómunkával foglalkoztak, vagy a gyárak munkásaivá váltak.

5 A kisipari szerszámok történetének gazdag irodalma van. A kutatók általában néprajzi módszerekkel közeledtek a kérdéshez. A háború előtt egyes iparágakra kiterjedő, összefoglaló művek születtek. írói — rendszerint az ipartestületek megbízottjai — saját koruk szerszámait vizsgálva elemezték szájhagyományok és írott céhes emlékek alapján a korábbi időszak szerszámkészletét.

8 Sokat segített az ipartörténeti kutatásokban a nyelvtudomány is. A vidéki területeken a szerszámok, munkaeljárások neve sokáig fennmaradt, ami a XIX. századi viszonyok megismerésében bizonyos következtetésekhez jelentett alapot. Az más kérdés, hogy a szerszámok XX. századi elnevezése mennyire fedte a XIX. századi tartalmat. Azonban a vidéki területek ipari szókészletét elemző munkák kétségtelenül elősegítették a feudalizmuskori munkaeszközök megismerését.

7 A felszabadulás után a kisipari technikatörténeti irodalom a múzeumokban őrzött céhes tárgyi emlékekre támaszkodott. A céhes pecsétnyomókról, behívótáblákról, egyéb céhjelvényekről leírások jelentek meg, amelyek művelődés- és technikatörténeti szempontból igen jelentősek.

8 Képet kaphatunk arról, hogy az egyes céhek keletkezésekor melyek voltak a mesterek jellegzetes szerszámai, a mesterség jelvényei. Azonban a XVIII. századi céhemlékek ábrázolásai nem tükrözik minden esetben megfelelően a polgári forradalom előtti viszonyokat a műhelyek felszerelése, a mesterek szerszámkészlete vonatkozásában. Ha egy korszak termelő üzemeinek, műhelyeinek szerszámait, munkaeszközeit összességében akarjuk vizsgálni, a hagyatéki leltárakhoz kell fordulni. A mesterek halála után a városi hatóságok összeírták a hagyatékukban talált ingatlanukat, használati tárgyakat, ruhaneműt, ékszert, árukészletet, a műhely berendezését. Összeírások alkalmával feltüntették a szerszámok, munkaeszközök, készáruk értékét is. A hagyatéki leltárakból kielemezhető, hogy a kézműipar átalakulása idején melyek voltak a sok, értékes szerszámmal dolgozó mesterségek, melyeknél rendezkedtek be a mesterek a helyi szükségleteket kielégítő javítómunkára, mennyi szerszám halmozódott fel az egyes mestereknél, milyen különbségek voltak egyes műhelyek között egy iparágon belül stb. 1. FAIPAR Pest-Budán a reformkorban a legváltozatosabb szerszámkészlettel dolgozó mesterek a faipari szakmák iparosai voltak. A fővárosi céhek közül legerősebb volt a pesti asztalos mesterek testülete, amely 1824-ben kapott új céhlevelet.

9 A céhek közül 1837-ben a kádár, 1839-ben az esztergályos, 1845-ben a bodnár váltotta ki privilégiumát. A testvérváros, .Buda mesterei egyik iparág esetében sem tudták megújítani a XIX. században céhlevelüket. Általános jelenség az, hogy a pesti ipar