Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

TANULMÁNYOK - Dóka Klára: A pest-budai iparosok szerszámkészlete a reformkorban

fejlődése a XIX. század folyamán a budai fölé emelkedik. Budán az iparos réteg megtelepedése korábbi, a céhek fejlődése a XVIII. században erőteljesebb, azonban Pest rohamos fejlődése a XIX. században elszívja Buda elől a piaci lehetőségeket. Pest asztalosai is küzdenek a konkurrencia ellen. Jelentős a városban a kontárok, egy-két legénnyel dolgozó engedélyes mesterek száma. Az idegen kereskedők és vidéki iparosok által behozott áru is veszélyezteti érdekeiket. Problémát jelent a faipari mesterségek hatásköri elválasztása (pl. esztergájyos-asztalos; asztalos-kárpitos), és az egyes szakmák között kooperáció megteremtése, (pl. bodnár-nyerges kocsigyártó). Az asztalosok hozták létre az első tőkés formákra épülő értékesítési szövetkezetet, a pesti első polgári bútorraktár egyletet is.

10 Az asztalos mesterek a XIX. század első felében szinte minden ma ismert fát felhasználtak nyersanyagként, (pl. keményfák: tölgy, bükk, cseresznye, gyertyán, dió; puhafák: hárs, nyír, fenyő, kőris)

11 Az előállított bútorok változatosak, viszonylag olcsók, biedermeyer stílusjegyeket viselnek magukon, (pl. vékony lábak, színes anyagból készült bútorhuzat, politúrozott felületek, apró intarziás díszítés, üveg, tükör alkalmazása).

12 A faipari szakmák közül az asztalosok rendelkeztek a legtöbb szerszámmal. A műhelyekben központi helyet foglalt el a gyalupad. A mestereknek 5 —8, a kontároknak rendszerint csak egy gyalupadjuk volt. A padhoz tartozó legfontosabb szerszámok a gyaluk, vésők és fűrészek. Az 1810-es években egy gyalupadhoz átlag egy fűrész, 3 gyalu, 2 — 3 véső tartozott, a század közepén pedig már 3 fűrész, 6 — 8 véső, 7 gyalu volt az átlagos gyalupad tartozéka.

13 Az asztalosok szerszámai a fővárosban nagyobb változatosságot mutatnak, mint a céhpecséteken és más tárgyi emlékeken levő ábrázlások. A szerszámtípusoknak több speciális fajtája alakult ki, amelyeket már nem tudtak ábrázolni a rituális jellegű céhemlékeken.

14 A mesterek a felületek egyengetésére, az illesztékek elkészítésére a gyalu mai formájának megfelelő rúd alakú, nyéllel és késekkel ellátott szerszámot használtak. Attól függően, hogy hány kést eresztettek bele, nevezték egyszeres vagy kétszeres gyalunak. A XIX. század közepén már megkülönböztették a völgyelőgyalut (Nuthhöbel),

15 az alapozógyalut (Grundhobel),

16 a nagyoló gyalut (Schrauthobel), a horonygyalut (Kehlhobel), az eresztőgyalut (Rauchbank).

17 A vésők közül a közönséges, lapos vésőket használták. A fúrók közül ismerték a körfúrót (Centrumbohrer). az esztergafúrót (Drehbohrer), a lyukfúrót (Wintenbohrer).

18 A gyalupadhoz különféle szorító-eszközök is tartoztak. Legfontosabb volt a satu, vagy ennek csavarral készült változata a szorító (Schraubzwinge). A fűrészeknek több fajtája volt ismert. Használták az anyag vastagságától függően a lemez és cölöpfűrészt. A fűrészek között megkülönböztették a megfeszített kávás és a hajlékony kávátlan fűrészeket. Előbbit a kemény, utóbbit a puhafa fűrészelésére használták. A bútorok szilárdsága érdekében pontos mérésekre volt szükség. A korábbi szögmérő helyett a XIX. század közepére változatos mérőeszközök alakultak ki. (szögmérő — Winkelmass, szögellő — Winkelhacken, vonalzó — Streichrnödel, sarkalló — Gehrmass).

19 Az asztalosok szerszámkészletéhez tartoztak a kisebb kalapácsok, srófhúzók, szögek, réspók, harapófogók, enyvolvasztó tégelyek.

20 A XlX. század első felében készült hagyatéki leltárak alapján több műhelytípust különböztethetünk meg. 1812-ben készítették Sailer Mihály pesti asztalos mester leltárát. Műhelyében 9 gyalupadot találtak, ezekhez összesen 26 szorító, 4 satu, 2 völgyelő gyalu, 9 alapozó gyalu, 3 vas kalapács, 6 vonalzó, 26 véső, 11 mérőeszköz, 7 fűrész, 3 faragókés, 3 kis ráspó és harapófogó tartozott. A szerszámok értéke — becslés szerint — 300 vFt-t tett ki. Sailer Mihály a gazdagabb városi mes-