Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

TANULMÁNYOK - Irásné Melis katalin–Virág Lajosné: A budai várnegyed XIV–XV. századi faanyagú régészeti leletei. Faanyagú leletek konzerválása és restaurálása

amely az I. kerületi Dísz tér 10 sz, ház udvarának kútjából került, s amelyet Holl Imre 1966-ban megjelent „Mittelalterliche Funde aus einem Brunnen von Buda" c. könyvében leírt, fotókon bemutatva annak régi metodika szerint konzervált darabjait és rekonstrukciós rajzát is. A fújtató újrakonzerválását egyrészt a korábban alkalmazott eljárás bevezetőben említett hiányosságai indokolták, másrészt annak titkos reménye, hogy a Budapesti Történeti Múzeumnak ebben a műfajban egyetlen lelete hitelesen rekonstruált formában, a nagyközönség számára is bemutatható lesz. A fújtató darabjai meglehetősen deformált állapotban álltak rendelkezésünkre. A deformálódás okára nézve szóbajöhető kétféle elképzelés bármelyike mellett igen nehéz egyértelműen állást foglalni. Feltehető, hogy a darabok deformálódása már lelőhelyükün bekövetkezett az évszázadok folyamán; környezeti erőhatásokra. Ugyanis a faanyag kémiai, fizikai, valamint biológiai hatásoktól részleges lebomlást szenved. Ha az ilyen tárgy kezelés nélkül kerül más környezeti viszonyok közé, akkor törvényszerűen bekövetkezik a zsugorodás és a deformálódás. Extrém esetben ez a változás a lelet teljes megsemmisüléséhez vezethet. De feltehető az is, hogy az akkori technikai felkészültségnek megfelelően ezt a deformálódási éppen a konzerválás módja, illetve a konzerváláshoz felhasznált anyag eredményezte. Ez utóbbi feltevést az támasztja alá, hogy a fafelületek erezete tömörebb elrendeződést mutatott mint azonos fafajták felülete természetes állapotban és ez a jelenség kétségtelenül a konzerváló anyag zsugorodást keltő tulajdonságára utal. Az új szisztéma szerinti restaurálás a régi konzerváló anyag, valamint a darabokat egymáshoz illesztő ragasztó eltávolításával kezdődött. A desztillált vízben áztatott darabok néhány óra után a ragasztások mentén szétestek, a korábbi konzerválóanyag kioldódott, s a rostszerkezet fellazulásával a pórusokben e korábbi konzerválóanyag helyét a víz foglalta el. (I. tábla 1. kép). Ha ezután a fából a vizet valamiféle szokványos eljárással, pl. elpárologtatásos szárítással távolítanánk el, a tárgy helyrehozhatatlan változásokat szenvedne. Ezért olyan eljárást kellett kidolgozni, amely a vizet nem elvonja, hanem kicseréli olyan anyagra, amelynek eltávolításával a tárgy károsodást nem szenved, és a konzerválás elkezdhető. Ehhez az eljáráshoz a legmegfelelőbbnek a tercier-butilalkohol bizonyult. A tercierbutilakohol többszöri cseréjével elértük, hogy a fában a víz helyét az alkohol foglalta el, megakadályozva a fa vízvesztéssel járó zsugorodását. A tercier-butilalkohol rendkívül kis felületi feszültsége következtében a fából anélkül párolog el, hogy a rostokban változást idézne elő. Ennek következtében a tárgy eredeti alakját és színét megőrzi, így az újrakonzerválás száraz fához alkalmazott eljárás eszerint történhet. A restaurálást előkészítő folyamatnak ebben a szakaszában, a fújtató alsó lapjához tartozó darabok egyes részein halvány tónusú, zöldesszürke festékmaradvány jelentkezett. E festékréteg levédése ecsettel felhordott polivinilalkohollal történt. A darabok ezután acetonfürdőbe kerültek, ahol mintegy két óra alatt acetonnal telítődtek. Ezután következett a tulajdonképpeni konzerválás, a darabok átitatása hidegen keményedő műgyantával. Az átitatásnál a célunk az volt, hogy az oldószer mennyiségét minimálisra csökkentsük, ezért a konzerválóanyagot nem oldat alakjában, hanem előpolimerként vittük a fába, ahol a gyantát az alábbi módszer szerint kikeményítettük. Az eljáráshoz Poliészter M 29 műgyantát, 3% katalizátort és 1,5% gyorsítót •Í2