Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Székely Lajos: Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (Bányászat)

lyét illetően. A Földtani Társulattal közösen tett javaslatunkra, hogy Hantken Miksáról az M. T. A. levelező tagjáról, az egyetem első panteológiai tanáráról a Földtani Intézet első igazgatójáról utcát nevezzenek el, a Fővárosi Tanács mos­toha fogadtatásban részessítette. A múlt század két legnagyobb bányászának, Zsigmondy Vilmosnak és Pech Antalnak mellszobrát javaslatunkra bányászati intézményeink 9 esetben készí­tették el. Zsigmondy Vilmos, Hantken Miksa, Pech Antal és Vitális István szüle­tésének 150., illetve 100. évfordulója tiszteletére egyesületünk emlékünnepsége­ket rendezett. Egyes vidéki városokban is megemlékeztek az évfodulóról. Ilyen céllal rendezett egyesületünk az öntödei Múzeumban is kiállítást Pech Antal emlék­tárgyaiból és alkotásaiból. Az egyesület elnöksége endékérmeket alapított Zsigmondy Vilmos, Pech An­tal, Soltz Vilmos, Debreczeni Márton, Szentkirályi Zsigmond tiszteletére. Ezeket kiváló egyesületi és szakmai munkásságért adományozza tagtársainknak. A technika fejlődésének, valamint a szakmai tapasztalatoknak széleskörű is­mertetésében lapunknak, a Bányászati és Kohászati Lapoknak jelentős szerepe van és volt. A bányászattörténeti kutatások eredményei a most már a szakmai tagozódásnak megfelelően három különálló lapra osztott lapok közül a „Bányászat" c. lapban kerülnek a nyilvánosság elé. Kifejezetten történeti cikkek lapunkban megközelítő mérés szerint régebben minden második hónapban egy-egy, napjaink­ban valamivel több jelent meg. Kiemelkedő, lapunk 100 éves jubileumi száma, amely az ünnepségekről való beszámolón kívül visszapillantást nyújt a lap indulására, valamint a 75 éves jubile­umát ünneplő egyesület korabeli eseményeire. Ezen kívül az utóbbi öt évben lapunkban megjelent bányászattörtóneti cikkek­ről, tanulmányokról a következőkben számolok be. Jelentősnek tartom a felkért szakemberek tollából megjelent hót tanulmányt, amelyek a felszabadulás óta bányászatunkban technológiai szempontból és munkamódszerekben bekövetkezett gyökeres változásokról számolnak be. Nagyjaink életrajzát, munkásságát öt tanulmány ismerteti, ugyanennyi a je­lentős évfordulókon rendezett ünnepségekről való megemlékezések száma. Lapunk hasábjain találhatjuk továbbá a Magyar Tudományos Akadémia elhunyt bányász tagjainak életrajzát és arcképét. Két év óta lapunk állandó rovataként szerepel bizottságunk egyik tagjának visszaemlékezése a jelentősebb bányászati események évfordulóiról. Az egyesület és lapunk jubileuma azért is jelentős esemény, mert az egyesület elnöksége ez alkalommal kiadványokkal gazdagította bányászattörténetünket. Kiadásra került Pech Antal hagyatékából, a halála miatt kiadatlan maradt: „Az alsómagyarországi bányamívelésének története" III. rész, 3 kötetben, valamint: „A selmeci bányavállalatok története" II. rész. Mindkettő Kosáry Domokos szer­kesztésében. Pech Antal fenti művei nemcsak bányászati vonatkozásban, hanem kortörténeti szempontból is fel nem mérhető jelentőségűek. Egyedüli szépséghi­bája a könyveknek a magas áruk és, hogy nyomdai kiállításuk nem tükrözi a ben­nük foglalt értéket. A jubileumi kiadványok között szerepelt, de kiadásra még nem került az egyesületi évkönyv és Pech Antal életrajza. Az elsőt írói munkaközösség, utóbbit Kosáry Domokos írta. Kiadásra vár a Szabó László szerkesztésében készült „A 25 éves magyar bányászat képekben" c. album. Nyomatás alatt van Delius Traugott Christophnak, a Selmecbányái Bányá­szati Akadémia első bányaműveléstan tanárának hallgatói részére német nyelven írt bányaműveléstana magyar nyelven. A fordítást Bódai Gábor végezte. Ez az

Next

/
Thumbnails
Contents